2014/02/14

, , , ,

Kim Carpenter · Krickitt Carpenter · Dana Wilkerson: Fogadom

A könyv Kim és a felesége Krickitt Carpenter igaz történetét feldolgozó, nagyon megható és szívfacsaró, vallási alapokra fektetettet romantikus történet, melyben az Istenben való hit, a kitartás és a remény jelentős szerepet játszik, vagyis kategóriáját tekintve egy keresztény könyvről van szó.

Kim és Krickitt házassága jelentős akadályokon ment keresztül, míg megtalálták a boldogságukat. Házasságuk elején Krickitt komoly fejsérülést szenvedett egy autóbaleset során, melynek következményeként elveszítette az emlékezetét és a személyiségében is jelentős változások mentek végbe. A felépülése után nem emlékezett a férjére és gyors hangulatváltozásainak köszönhetően gyakran elutasította őt magától egy "utállak" vagy csak egy egyszerű "Hagyjál békén! Azt sem tudom, hogy ki vagy!" felkiáltással. Hosszú és keserves utat kellett bejárniuk, míg újra egymásra találtak és a múlt emlékei helyett az előttük álló jövőre tudtak koncentrálni.

Kim egy igazi sportember volt, egy Új-mexikói Egyetemen baseball edzőként dolgozott, míg Krickitt egy sportáruház értékesítési osztályán Kaliforniában. Kettőjük történetét Kim szemszögéből ismerhetjük meg, ő kezdi el mesélni, hogy hogyan is ismerkedett meg a feleségével telefonon keresztül, és hogy lett ez az ismeretség egyre mélyebb, mígnem hamar esküvő nem lett a vége. Lépésről lépésre meséli el Kim a társkeresés folyamatát és azt az összhangot és szeretetet, ami kialakult közöttük. Mivel mindketten hívő emberek voltak, így hittek abban, hogy ők egymásnak lettek rendelve és az oltár előtt is ebben a hitben esküdtek örök szerelmet egymásnak. De az élet tele van meglepetésekkel és a házasságkötésük után alig 11 héttel borzalmas autóbalesetet szenvedtek. A szerencsétlenség során mindketten súlyosan megsérültek, de míg Kim sérülései "könnyen" gyógyultak, addig Krickitt-é maradandónak tűntek és több hónapos terápiákon és rehabilitációkon kellett átesnie ahhoz, hogy nem csak testileg, de lelkileg is újra talpra tudjon állni.

Csodálatos volt Kim kitartása, küzdelme és hite, nem tudom, hogy én egy ilyen helyzetben hogyan reagáltam volna, milyen kitartó lettem volna… de igazából nem is akarok ebbe belegondolni, annyira borzalmas volt ez az egész. Szívszorító volt olvasni ahogyan Kim harcolt a feleségéért és türelmesen próbálta visszavezetni őt a normális kerékvágásba, miközben az egyre növekvő orvosi számlákkal is folyamatosan zsonglőrködnie kellett. Kim egy olyan kivételes ember volt, aki igazán szerette a feleségét, egy olyan férj, aki a nehézségek ellenére sem adta fel a reményt a társa gyógyulásáért, még akkor sem, amikor már valóban úgy tűnt, hogy nincs semmi remény. És bár sok ember volt akik a segítségükre voltak, együtt éreztek velük és anyagi támogatást is nyújtottak a számukra, az igazi segítséget és támaszt mégis mindvégig az Istenbe vetett hitük jelentette mindkettőjük számára. Hiába közismert tény, hogy a házaspárnak e szörnyű szerencsétlenség után sikerült újra egymásra találnia és családot alapítania, én ennek ellenére mégis végig izgultam és szorongtam értük az egész könyvet.

Kim és Krickitt története a hitről, a szeretetről és a bizalomról szól, a házastársi eskü igazi jelentéséről és hogy mit jelent valakit örökre szeretni.
Kim és Krickitt Carpenter
A könyv nagyon rövid, csupán 175 oldal, stílusa és nyelvezete egyszerű, mindenki számára tökéletesen érthető. Én ezt a kiadványt a házaspár életének ezen borzasztó szakaszáról szóló rövid kis összefoglalónak érzem inkább, mintsem egy jól megírt regénynek, de úgy gondolom, hogy itt nem is ez a lényeg.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy Isten az igazi főhős a mi történetünkben, de csodálatos érzés látni, hogyan használt minket arra, hogy megszólítson másokat."

Valószínű, hogy rajtam kívül már mindenki látta a filmet, ami az igaz történetüket vitte filmvászonra, úgyhogy arról, hogy a film valóban hasonlít-e a könyvre, sajnos nyilatkozni nem tudok, viszont a regény végén azt olvastam, hogy bár a forgatókönyvön rengeteg változást eszközöltek, a történet alapjai mégis a helyén maradtak. 

Kiadó: Harmat
Eredeti cím: The Vow: The Kim and Krickitt Carpenter Story
Fordította: Kertész Tünde
Oldalszám: 174

Nyereményjáték


a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

Tudtátok, hogy Angliából indult el az a kezdeményezés, amely a Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család értékeire és fontosságára irányítja az emberek figyelmét? Nos, a Harmat Kiadó tisztában van ennek fontosságáról ezért is ütemezte Kim és Krickitt Carpenter szívbemarkoló igaz történetéről szóló könyvének megjelenését erre az időszakra. A Blogturné Klub segítségével február 13-án induló turné keretein belül öt különböző állomáson olvashattok a házaspár nem mindennapi megpróbáltatásairól és tudhattok meg további érdekességeket a történetüket feldolgozó filmről.


02/13 Kelly & Lupi olvas
02/14 Szilvamag olvas
02/15 Deszy könyvajánlója
02/16 Dreamworld
12/17 Angelika blogja

3 megjegyzés:

  1. A filmből teljesen kimaradt a keresztény vonal, ezért sokan bírálják is, de egyébként szerintem az érzelmi oldalát a helyzetnek jól megfogták. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ezt én is hallottam már, meg hogy a filmben nem is annyira rajongtak a lány szülei a fiúért, mint ahogy a könyvben.... szóval azért rendesen át lett írva.

      Törlés
    2. Igen, ott van benne egy ilyen gazdag lány-szegény fiú ellentét és a szülők vissza akarják kényszeríteni a lányukat a régi életébe (ami tartalmazza a régi pasiját is). Szóval igen... némiképp hozzáköltöttek. :D

      Törlés