2018/06/24

Házi feladat

Immár egy hete vége az iskolának, de a fiam táskájából még csak most került elő az uzsonnás doboza, ami persze egy kis meglepetést tartogatott a számomra. Ne, ne kérdezzétek, hogy mik keltek életre a lekváros táskán egy hét leforgása alatt harminc fok melegben, mert fogalmam sincs, és igazából nem is ennek megvitatása miatt ragadtam billentyűzetet, hanem mert a dobozon kívül egy kis félbehajtott papírocska is lapult a táskában, egy olyan listával, amit az iskolában kapott (H)Nyá(z)ri feladat gyanánt.  
  
És én ezt annyira imádom! 😊

Íme a lista:
  • Egy reggel sétálj ki az udvarra, kertbe, erkélyre, teljesen egyedül! Csukd be a szemed, szippants mélyeket és hallgasd a madarakat!
  • Olvass fura helyzetben! Fűben, hason, zseblámpával vagy pl. egy csigának.  
  • Táncolj szokatlan helyeken! Medencében, sötétben vagy az asztal tetején!
  • Énekelj esőben!
  • Kóstolj meg egy olyan ételt, italt, gyümölcsöt, amit eddig még nem ettél!
  • Próbálj ki valami új sportot vagy kézművességet, amit eddig még nem próbáltál!
  • Tanulj meg egy mondatot valamilyen idegen nyelven.
És még lehetne folytatni a sort… Én például azt tenném hozzá, hogy tanuld meg elkészíteni a kedvenc ételed – ami remélhetőleg valami egyszerű dolog lesz és nem olyan kaliberű, mint pl. a posírozott lazac kapormártással. 

Ti mit írnátok még a listához?

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper házi feladat! Minden tanulónak 6-99-ig ilyen házi feladat kellene a nyárra! :D Szuper tanár(nő)je van a kisfiadnak.
    A lekváros táska új élete szerintem minden anyukánál kötelező sulis tárgy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is szuper jó ez az ötlet, olyannyira, hogy még az is lehet, hogy én is megcsinálom :D
      És ó, ha a lekváros táskák mesélni tudnának. Micsoda hosszú élete van némelyiknek. :D :D

      Törlés