Alex Shearer: Felhővadászok

"A második félév közepén új tanuló jött az iskolánkba. Jenine-nek hívták, egy-egy heg éktelenkedett az arca két oldalán, mindkettő a szeme aljától egészen a szájáig ért. Nem balesetben szerezte, nem is így született, és nem verekedés során kapta. Dísznek szánták, szertartás és hagyomány áll mögötte. A hegek azt jelezték, hogy vándor, hogy nomád: az ismeretlen eredetű hontalanok közé tartozik, akiket a szokás "felhővadászok"-nak nevez."

A könyv történetét egy tizenéves fiatal srác, Christien szemszögén keresztül ismerhetjük meg, aki egy rendkívül érdekes világba kalauzol el bennünket. Ebben a világban a Föld már nem létezik, az emberek levegőben úszó égi szigeteken élnek, amit úgy kell elképzeli, mintha ezek a szigetek a tengerben lennének, csak víz helyett sűrű és nehéz levegő veszi őket körül, amiben akár a bátrabbak még meg is mártózhatnak. Természetesen ez a hely is, mint ahogy az óceánok, tele van különböző lényekkel (égfókákkal, égcápákkal, égmedúzákkal...), melyek közül némelyik gyönyörű és fenséges, némelyik azonban igen veszélyes, sőt, halálos is lehet. Ebben a világban a legértékesebb kincs mindenki számára a víz, aminek a megszerzése vagy pontosabban a begyűjtése a felhővadászok feladata, mely foglalkozás rendkívül izgalmas és bizony sokszor igen veszélyes is egyben. És bár ezzel mindenki tisztában van, mégis lenézik a felhővadászokat és sokan vadaknak tartják őket, ám hiába az emberek előítélete, ha egyszerűen nem tudnak nélkülük élni - micsoda gyönyörű kettősség nemdebár?

A könyv hősnője Jenine is egy felhővadász, aki új diákként rögtön felkeltette Christien figyelmét. Annál is inkább, mivel a fiú mindig is csodálattal adózott eme gyönyörű szakma előtt, így ahogy lehetősége adódott közelebb férkőzni a lányhoz, és egy kicsit összebarátkozni vele - aki egyébként a szívét is kellőképp megdobogtatta - meghívatta magát a nyári szünetben egy hosszabb felhővadászatra, amelyről úgy gondolta, hogy felejthetetlen élményt fog majd nyújtani a számára. Ami persze így is lett, azonban ha tudta volna, hogy ennek az utazásnak a célja nemcsak a felhővadászat és vízgyűjtés lesz, hanem ennél sokkal veszélyesebb és személyesebb dolog, akkor biztos kétszer is meggondolta volna, hogy valóban csatlakozni akar–e Jenine családjához.

Először is hihetetlen, hogy milyen fantáziadús mesét talált ki Alex Shearer ebben a könyvében. És bár igaz, hogy az elején a lassú és eseménytelen felvezetéssel és a kissé csapongó világbemutatással majd rám hozta a frászt, hogy rossz olvasmányt választottam magamnak, de ahogy Christien felszállt a felhővadászok hajójára, hogy elinduljanak világot látni, az események is rögtön felgyorsultak és ettől persze én is sokkal lelkesebb lettem.

Élveztem a könyv olvasását, mert annyira szokatlan és érdekes volt benne minden, hogy mindig többet és többet szerettem volna megtudni az ott felvázolt sokszínű világról. Őszintén szólva kicsit meg is lepődtem azokon a témákon - kulturális különbségek, mindennapi előítéletek, a hit helyes és helytelen formái, no és persze a környezetvédelem - amik a történet kapcsán felmerültek benne. Hiszen ezek némelyikét még felnőtt fejjel is nehezen tudjuk megemészteni, nemhogy egy 12-14 éves fiatal, aki szerintem még nem is igazán foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, vagy ha mégis, akkor tuti, hogy csak felszínesen. Ne értsetek félre, nem negatívumként írom mindezt, hiszen baromi érdekes volt a szereplők párbeszédeit és Christien filozofálásait olvasni, és gyakran mentem a férjemhez megmutatni neki egy-egy fejezetet, hogy basszus, én ilyen szemszögből még soha nem is gondolkodtam el a kereszténység jelképéről - de pont ezek miatt érzem úgy, hogy inkább a kicsivel idősebb fiatalokat célozza meg a könyv, akik mindezeken a témákon már tényleg hajlandóak elgondolkodni és kérdéseket feltenni, hogy aztán - jó esetben - véleményt is tudjanak formálni. Szóval mindezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy sokkal több van ebben a könyvben, mint ahogyan azt én elsőre gondoltam, ami mindenképp a javára írható.

És hogy néhány érdekes példát is említsek a történetben szereplő szigetek társadalmi berendezkedését illetően, amely a különböző habitusú embereknek köszönhetően teljesen eltért egymástól, mind kultúrában, szokásban és törvénykezésben egyaránt. Ott voltak például a Tiltott-szigetek, amelyeket rendkívül bigott és zsarnok természetű emberek lakták, míg a Szakadár-szigeteken élőkre a tolerancia és az elfogadás volt jellemző. Képzeljétek, voltak olyan helyek, ahol azért mert kalapot hordasz, vagy szakállad van, netán fehér vagy, vagy fekete halál járt, míg más helyeken olyan emberek éltek, akik senkit nem akartak bántani és megölni, hanem egyszerűen csak harmóniában és békében együtt élni.

A könyv cselekménye nem volt túl bonyolult és még egy kis romantika és szorult belé, a fejezetek pedig mind nagyon rövidek és haladósak voltak, amely tulajdonképpen csak a fiatal olvasók szempontjából lehet érdekes.
Véleményem szerint, ha nem lett volna annyira szelíd és nyugodt a könyv hangulata és tempója, akkor sokkal ütősebb is lehetett volna, arról már nem is beszélve ha még egy-két illusztrációval is megörvendeztetett volna bennünket az író, akkor meg aztán tényleg teljes lett volna a boldogság. Ám ezek hiányában sincs okom panaszra, mert jó kis könyv volt, úgyhogy mindenképp kíváncsi vagyok a folytatására - annak ellenére, hogy önálló kötetként is megállja a helyét - mert a végével kapcsolatban elég felemás érzéseim maradtak.

Alex Shearer

  

Kiadó: Kolibri
Eredeti cím: The Cloud Hunters
Sorozat: The Cloud Hunters
Fordította: Pék Zoltán
Oldalszám: 288

tovább olvasom Alex Shearer: Felhővadászok

David Walliams: Gengszter nagyi

Most, hogy a kisfiam már első osztályos és megtanult olvasni, az én figyelmem is jobban az ő korosztályának szóló könyvek felé orientálódik, pontosabban azok felé a könyvek felé, amik érdekelhetik és amiket már ő is el tud egyedül olvasni. Na jó, azért az erős túlzás, hogy ezentúl majd a gyerekirodalom ütőerén fogom tartani az ujjam, de azért minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy képben legyek az újdonságok terén - de azt hiszem, hogy ezzel eddig sem volt gond. Ennek eredményeképpen figyeltem fel erre a könyvre, amiről így utólag úgy gondolom, hogy vétek lett volna kihagyni.

Főszereplőnk Ben egy 11 éves kisfiú, akinek a szülei annyira rajonganak a társas táncért, hogy semmi pénzért nem hagynák ki a Táncos lábú sztárok élő show-jának bemutatóit. Ennek köszönhetően minden pénteken tehermentesítik magukat, azaz egyetlen fiukat a nagyinál helyezik el, egészen másnap délelőttig. Ben rettentően utál a nagyinál lenni, amely érzést még a szülei is erősítik benne mindazzal, hogy ők sem szívesen találkoznak az öreg hölggyel. Ben rettentő unalmasnak és a sok káposztalevestől és káposztás pitétől pedig irtózatosan büdösnek találja őt. De aztán egy szép napon a kisfiú rájön, hogy az ő nagyija nem is olyan hétköznapi és unalmas, mint ahogyan azt ő gondolta. Ellenkezőleg! Az ő nagyija egy igazi gengszter nagyi, egy nemzetközi ékszer tolvaj, akinek élete nagy álma - miszerint lapulevelet kössön a koronázási ékszerek képletes talpára -, úgy tűnik, hogy most megvalósulni látszik. Mégpedig nem is akárhogy! Ben lesz az, aki mindebben a segítségére lesz.

Elkezdődnek hát a tervezgetések és szervezkedések, úgyhogy innentől kezdve végre bay-bayt mondhat Ben az unalmas péntekeknek, és hellot az izgalmas és történésekkel teli nagyis hétvégéknek.

Olvasás közben végig az járt a fejemben, hogy ez az író pontosan tudja, hogy mit kell írnia egy 8 éves gyereknek ahhoz, hogy az hangos kacagásba törjön ki olvasás közben. Bevallom, én is sokat nevettem a sok kakis és pukis részen, már csak azért is, mivel nálunk is most éli ez a téma, (meg a hónaljszőr) a virágkorát. Lássuk csak, mik is azok, amiket Ben nem szívlelt a nagyijában:

• "A nagyi állandóan beleköpdösött a zsepijébe, aztán a kardigánja ujjába gyűrte, néha előkapta, hogy megtörölhesse vele Ben arcát.
• A tévéje 1992-nem bedöglött. Azóta olyan vastag por lepte be, mintha bundája nőt volna.
• Borzasztó sok könyve volt, és mindenáron rá akarta venni Bent, hogy olvassa el őket, pedig tudta, hogy az unokája utál olvasni.
• A nagyi ragaszkodott hozzá, hogy Ben egész évben vastag télikabátot hordjon, még a legnagyobb kánikulában is.
• Káposztaszagot árasztott. (Olyannyira, hogy húsz kilométeres körzetben a káposztaallergiások súlyos rohamot kaptak volna tőle.)
• A nagyinak elég fura elképzelései voltak arról, hogy mitől izgalmas egy séta vagy egy kirándulás, mert amikor lementek otthonról, a legtöbbször egy tavacskánál kötöttek ki, ahol penészes kenyérdarabokat dobáltak a kacsáknak.
• A nagyi folyton pukizott, ráadásul mindig letagadta, hogy ő volt.
• A pukijánka nem sima káposztaszaga volt, hanem rohadtkáposzta-szaga.
• A nagyi olyan korán ágyba parancsolta Bent, hogy igazából nem is volt érdemes reggel felkelni.
• A nagyi minden karácsonyra kiskutyás vagy kiscicás pulcsit kötött az unokájának, amelyet aztán egész szünidő alatt hordania kellett, mert a szülei nem akarták megbántani."

A történet jól felépített, teljesen egyben van, érthető és szórakoztató és időként egészen megható. Na meg aztán elgondolkodtató lehet a kisiskolások számára, hogy milyen különleges kötelék alakulhat ki egy nagymama és az unokája között, a felnőtteknek számára pedig azért, hogy vajon van-e értelme ráerőltetni álmainkat a gyermekeinkre, ha az ő érdeklődésük teljesen mást mutat, mint amit mi szeretnének.

A könyv tele van humorra és érdekes fordulatokkal, ami még az idősebb korosztályt is képes a fotelhez szegezni. Ám, mint tudjuk az élet nem csak móka és kacagás, amire az író sem felejti el felhívni a figyelmünket. De ha mindezt olyan formában és stílusban teszi, mint ahogyan azt itt is olvashattuk, akkor semmi kifogásom ez ellen! Sőt, véleményem szerint a könyvben olvasható „kényes és érzékeny” témák feszegetésével még a szülők segítségére is lehet, hiszen tálcán kínálja az alkalmat, hogy például a halál témájáról nyíltan és őszintén beszélgethessünk el a gyermekeinkkel. 
Szóval a Gengszter nagyi egy nagyon szép és megható történet, amely elsősorban a generációk közötti szakadékról, és a köztük lévő előítéletekről, de legfőképp az elfogadásról szól. Mindenképp ajánlom olvasásra.

David Walliams

És még pár szót a regény külleméről, ami engem már az első ránézésre elvarázsolt és vásárlásra késztetett. Még akkor is, ha már rég kinőttem a célközönség csoportjából. A könyvben látható illusztrációk mellett pedig – amik a Rosszcsont Petiből ismert Tony Ross bűnei -, nem lehet szó nélkül elmenni, annyira ötletesen és viccesen támasztják alá a történetet.

Értékelés: 4.5/5

Kiadó: Kolibri kiadó

Eredeti cím: Gangsta Granny

Fordította: Totth Benedek

Oldalszám: 283

tovább olvasom David Walliams: Gengszter nagyi