Chloe Neill: Drink ​Deep ~ Chicagoland Vampires 5.

Majd három évvel ezelőtt olvastam a Chicagoland vámpírjai negyedik kötetét, amitől akkor totál el voltam ájulva. Bevallom, ma már nem sokra emlékszem belőlr. Azon kívül, hogy a történet végén kedvenc vámpírom hamuként hagyta el e földi világot, nem sok minden maradt meg bennem, ez viszont annyira emlékezetes maradt, hogy az írónő ezen húzása teljesen kiakasztott, mondhatni egy jól irányzott ütéssel, totál padlóra küldött.

Hogy akkor melegében miért nem folytattam tovább? Nos, erre sem igazán tudom már a választ, viszont az idei nyaralásom alkalmával a sorozat következő kötete volt pár napig hű társam, és bizony azt kell mondanom, hogy ez a világ még mindig remekül elszórakoztat és kikapcsol, úgyhogy továbbra is maradok a Chicagoland vámpírjai lelkes rajongója, ámen.

Szóval, amikor utoljára elhagytuk a Cadogan vámpírokat Ethan halott volt, miután egy Meritnek szánt karó elé vetette magát. Halála mindenkit mélyen megrázott, ám én mindig tudtam – hála az internetes hozzászólásoknak -, hogy Ethan ebben a részben visszatér, úgyhogy a legfőbb kérdésem ennek kapcsán már csak az volt, hogy Neill vajon képes lesz-e mindezt oly módon megírni, hogy az hihetőnek és ne túl erőltetettnek vagy  kényszeresnek tűnjön, melyre a válaszom, nos hát izé - szerintem lehetett volna jobb is.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük inkább az elején; Ethan halála után Malik lett a ház új mestere, akit a GP nem igazán hagyott kibontakozni, mivelhogy egy csomó olyan szabályt hozott, melynek célja a ház irányítása és megfélemlítése volt. Mint például az egészséges táplálkozás jegyében sokkal több zöldséget és kevesebb vért engedélyezett a vámpíroknak – ami már önmagában is nevetséges volt, csakúgy, mint az a szabály, ami megtiltotta a 10-nél nagyobb csoportokban való tömörülést. Ez mellett állandóan teszteltek és korlátoztak mindenkit a feladataik elvégzésében, a regisztrációs törvényről már nem is beszélve, mely intézkedések miatt elég stresszes lett az élet a Cadogan házban.

Ráadásul a város folyója és tava egyik napról a másikra feketévé változott és kezdte magába szívni az energiát. Pár nap múlva pedig az ég is pirosba fordult, mely események elég félelmetesek voltak ahhoz, hogy az emberek azt higgyék, hogy a vámpírok a felelősek mindenért. Így egyre dühösebbek és elégedetlenebbek lettek, úgyhogy Meritnek nagyon gyorsan megoldást kellett találnia a rejtély megoldására, még mielőtt a következő elemi csapás mindent megöl maga körül.

Talán azért, mert már olyan rég olvastam az előző részt, hogy megfakultak az emlékeim vele kapcsolatban, nem hiányzott túlzottan Ethan jelenléte. Úgyhogy ezt tulajdonképpen pozitívumként könyveltem el magamban, hiszen így sokkal jobban tudtam koncentrálni a történet alakulására és nem azon rágódni, hogy vajon miért írta ki Neill a könyv legszexisebb pasiját. A Cadogan ház vámpírjai persze Merittel együtt továbbra is gyászolták és gyötrődtek mesterük elvesztése miatt, melynek köszönhetően  kezdetben az események kissé lassan haladtak előre. Az Ethan halála miatti traumát és a GT házon belüli korlátozásait mindenkinek fel kellett dolgoznia, miközben a Chicagot sújtó kérdésekkel is szembe kellett nézniük, mely utóbbi terén Merit igazán jó munkát végzett. Úgy érzem, hogy ebben a részben most már teljesen felnőtt Őrzői feladati elvégzéséhez, erős, kemény vámpír vált belőle, aki Ethan nélkül is képes boldogulni és döntéseket hozni - és igazából szerintem ez volt a könyv legnagyobb pozitívuma. Na meg Jonah, aki amellett, hogy üde színfoltként volt jelen a történetben és ráadásul még sok szerepet is kapott, szép lassan sikerült belopnia magát a szívembe. Olyannyira, hogy - vessetek meg -, de ha Merit a későbbiekben netán őrá cserélné le Ethant, az sem nagyon zavarna, sőt.

És most jöjjön a fekete leves.

Bár élveztem a regényt, hazudnék, ha azt mondanám, hogy tele volt feszültséggel. Mondjuk a végén, amikor kiderült, hogy ki volt a felelős a természeti katasztrófákért, kissé meglepődtem, annak ellenére, hogy visszapörgetve az események sorát egyenes út vezetett a megoldáshoz, melyről többet most sajnos nem árulhatok el, mert az erősen spoileres lenne. Legyen annyi elég, hogy Catchert még mindig nem sikerült megszeretnem, mondjuk soha nem is szívleltem a pasit, de ebben a részben meg aztán kifejezetten irritált a jelenléte, főleg azok után, hogy a történtek kapcsán rögtön elutasította a nyilvánvaló mágus jeleket - nagyban hátráltatva ezzel a nyomozás menetét - a saját nagyképűsége és pökhendisége miatt.

Ami pedig a befejezést illeti - mint ahogyan arra fentebb is utaltam már - azzal is voltak kisebb problémáim. Sajnos túl gyorsnak és egyszerűnek találtam a könyv lezárását. Ennél bizony egy kicsivel több harcot és magyarázatot is elbírtam volna viselni a végkifejletnél, főleg az Ethannel történtek kapcsán, mert most amolyan WTF érzéssel csuktam be a könyvet, és ezzel a sorozattal kapcsolatban nem pont ehhez vagyok szokva.

Chloe Neill

Ettől függetlenül természetesen még mindig imádom ezt a sorozatot és roppant kíváncsi vagyok a folytatásokra is, amikre hamarosan sort is kerítek majd.  

A sorozat részei:

1. Some Girls Bite

2. Friday Night Bites

3. Twice Bitten

4. Hard Bitten

5. Drink Deep

6. Biting Cold

7. House Rules

8. Biting Bad

8.A. High Stakes (Luc & Lindsey Short Story)

8.B. Howling For You (Jeff & Fallon Novella)

9. Wild Things

10. Blood Games

10.A. Lucky Break (Ethan & Merit Novella)

11. Dark Debt

12. Midnight Marked

12.A. Phantom Kiss (Ethan & Merit Novella)

13. Blade Bound

13.A. Slaying It (Ethan & Merit Novella)