Sinéad Moriarty: A jó anya

Nem túl sok halálos betegségről – jelen esetben leukémiáról - szóló könyvet olvastam eddig életem során, mivel alapvetően igyekszem kerülni az ilyen témájú szívfacsaró, szomorú történeteket - ennek ellenére A jó anya pont ilyen volt. Őszintén szólva nem is értem, hogy miért vágtam bele - hirtelen elhatározásból, nincs más magyarázat rá -, mindenesetre ezek után egy jóidegi hótziher, hogy csak vidám és léleksimogató könyveket fogok majd a kezembe venni, annyira kikészültem tőle lelkileg.

Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy A jó anya nem nyerte el a tetszésemet, csak irtózatosan nehéz és megterhelő könyv volt számomra. Amikor belekezdtem, egy percig nem gondoltam, hogy egy egész doboz papírzsebkendőt fogok majd elsírni olvasás közben, a könyv második felét pedig effektíve végig bőgőm majd. Úgyhogy most óriási dilemmában is vagyok, hogy hogyan is viszonyuljak és miként értékeljem a könyvet, mert bár a végén mosolyogva, és a könnyeimet törölgetve csuktam be a kötetet, lelkileg mélységesen meggyötört.

A történetről röviden annyit, hogy Kate, a jó anya élete romokban hever.  A férje magára hagyta őt három gyermekével egy fiatal nő miatt, akit aztán feleségül is vett, és akitől már gyermeke is született. A történet első részében megismerhetjük Kate és a gyermekei életét, hogy hogyan birkóznak meg apjuk árulásával és hogy mindez milyen hatással van az életükre. Szívmelengető volt látni a testvérek közötti erős kapcsolatot. Mindegyikük másként dolgozta fel a velük történt eseményeket és másként gondolt az apjára, de ami a legfontosabb, mindenben támogatták egymást és az anyjukat, akinek minden segítségre (legyen az egy-két baráti szó vagy anyagi támogatás) nagy szüksége volt. A három gyerek közül a tizenkét éves Jess kezelte a legérettebben a szülei válását, Luke, a tizennyolc éves bátyja már sokkal nehezebben viselte a család felbomlását és hogy az apja szinte felé sem nézett. De szerencsére Luke rengeteg támogatást kapott a húgától és a barátnőjétől, akivel a kapcsolata szintén a történet szerves részét képezte. És itt van még a legfiatalabb gyermek Bobby, aki szinte alig ismerte az apját, teljesen össze van zavarodva, és hihetetlen mód igényli a figyelmet, amit sajnos nem mindig kap meg. A történet kezdetben Kate-nek a gyermekeivel és az őket segítő apjával való kapcsolata körül forog, majd amikor egyik napról a másikra Jessnél leukémiát diagnosztizálnak, hirtelen minden rosszabbra fordul.

Nekem kifejezetten tetszett, hogy Nick fejébe is beleláthattunk, hogy az ő érzéseit és tetteinek hátterét is megismerhettük, még ha sokszor ezzel irtózatosan fel is bosszantott. Ő teljesen másként látta Jess harcát a betegségével, mint az anyja Kate, és én tulajdonképpen mindkét félt meg tudtam érteni. A könyvben nincsenek tisztán helyes és helytelen döntések, ennél sokkal árnyaltabb minden. A dolgok egyszerűen csak úgy megtörténnek, mint ahogy a való életben. Jess váratlanul beteg lesz és ez ellen senki nem tud semmit tenni. Lehet sírni, püfölni és rugdosni a falat, őrjöngeni, és a miértekre keresni a választ, de egy pont után muszáj elfogadni a betegség tényét és a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. Ezt a fájdalommal és szomorúsággal teli küzdelmet pedig az író rendkívül szívszorító módon mutatta be nekünk. Jess hihetetlenül érett gondolkodású, életvidám és pozitivizmustól sugárzó személyiség volt, a betegségének nyomon követését biztos vagyok benne, hogy igazi érzelmi hullámvasútként éli majd meg minden olvasó.

Vajon tudunk-e olyan erősen szeretni valakit, hogy elengedjük őt? És ha igen, vajon együtt tudunk-e élni tettünk súlyával?

A könyvet olvasva annyiszor átfutott a fejemben, hogy úristen mennyire szeretem én a gyerekeimet. Ahogy jönnek-mennek itthon és ahogy mesélnek a napjukról iskola után, még ha a nagyobbikból harapófogóval kell is kihúzni mindent, míg a kisebbiknek be nem áll a szája. Szeretem, hogy elmehetek a lányom hangversenyére, és hogy egy baromi fárasztó nap után segíthetek nekik a tanulásban. Szeretek figyelni rájuk. Jó törődni velük. Ők az életem. A mindenem.

A jó anya egy nagyon mély és megrendítő olvasmány a határtalan anyai szeretetről. Biztos vagyok benne, hogy minden szülő e könyv elolvasása után - ha egyáltalán végig tudja olvasni - agyon fogja ölelgetni a gyermekét örömében, hogy van neki. Sinéad Moriarty olyan témát dolgoz fel, amit egyetlen anya sem szeretne átélni, de még csak igazán belegondolni sem, mert már a gondolata is erős fizikai fájdalommal töltené el. Tetszett a könyv, még ha túlságosan megkomponáltnak és kimódoltnak is éreztem az egészet, úgyhogy mindenképp örülök, hogy olvashattam, bár ha tudtam volna, hogy pontosan miről szól, nem biztos, hogy belevágok. 

Kiadó: Európa
Eredeti cím: The Good Mother
Fordította: Siklós Márta
Oldalszám: 520