Khaled Hosseini: És a hegyek visszhangozzák

2 megjegyzés
Az És a hegyek visszhangozzák egy csodálatos és érzelmileg lebilincselő olvasmány volt számomra. Első könyvem volt ez az írótól, de már most tudom, hogy nem az utolsó.

A kötetben több karakter élettörténetét ismerhetjük meg, térben és időben változó történetvezetéssel. A több szálon futó történetek teljesen kiszámíthatatlan módon kapcsolódnak egymáshoz, vagy épp keresztezik egymást, néhol homályos foltot hagynak, amik útközben idővel persze kitisztulnak és átláthatóvá válnak. A könyv történetei a szülő - gyermek kapcsolatról, a kötelesség és szabadság, a családi felelősség és függetlenség, a becsületesség és megalkuvás fontos döntéseiről és azok következményeiről, illetve a múlt kísértésének és visszafordíthatatlanságának érzéseiről szólnak, mely érzések legtöbbje bizony fájdalmas, olvasás közben pedig szinte kézzel tapinthatók. Meg kell hagyni, Hosseini valóban mestere a rabul ejtő egzotikus történeteknek és a finoman szőtt mondatoknak, igazi nagy mesemondó, olyan, aki minden erőlködés nélkül képes nem csak elvarázsolni, de elgondolkodtatni is történeteivel az olvasót. 

A könyv nyitó története egy gyönyörű népmese, amely érzésem szerint áthatja az egész könyvet. Ebben a mesében egy szegény ember arra kényszerül, hogy áldozatul adja a legkisebb gyermekét egy szörnynek, mert ellenkező esetben a faluja elpusztul. Az apa azonban nem nyugszik és évekkel később őrült bűntudattól vezérelve megkeresi a fiát, és amikor megtalálja, azt látja, hogy boldogan él a szörny palotájában. Az első reakciója, hogy fogja a fiát és hazaviszi, de a div (más néven ogre) azt mondja neki, ha elviszi a gyermekét, akkor nyomorban és szegénységben fogja leélni az életét. Ha viszont ott hagyja neki, akkor bár elfelejti a szüleit, de boldogságban és gazdagságban él majd tovább. Az apa nem tudja, hogy mi tévő legyen, átkozza a divet, mire ő azt feleli: "Ha olyan sokat éltél volna már, mint én, felelte a div, felismernéd, hogy a kegyetlenség s a jó szándék csak ugyanannak a színnek az árnyalatai."
Pari és Abdullah apja azért mesélte el ezt a mesét a gyermekeinek a Kabulba vezető hosszú útjuk során, hogy megértesse velük tettének okát.

A történet 1952-ben kezdődik, ahol egy szegény afgán faluban élő testvérpárral találkozhatunk, akik között különösen erős kötelék alakult ki. Abdullah hét éves, szeretett kishúga Pari pedig három. Pariról Abdullah gondoskodott születése óta, amióta az édesanyjuk a szülésben meghalt. A családjuk nagyon szegény volt, olyannyira, hogy fűtésre sem tellett, melynek köszönhetően az egyik mostohatestvérük – mert időközben az édesapjuk újra házasodott – meghalt a hidegtől. Egy nap az apjuk Parit és Abdullahot elviszi Kabulba, egy gazdag házaspárhoz, akiket a nagybátyjuk révén ismert meg, és akiknek tulajdonképpen eladta a kislányát.
Az elkövetkező évtizedekben a két testvér távol kerül egymástól, Abdullah Kaliforniába, Pari pedig Párizsba, ahol a nárcisztikus és bohém életet hajszoló mostohaanyja nevelte fel. Pari olyan fiatalon vesztette el az igazi családját, hogy egy idő után el is felejtette őket, de mindig is érezte "Hogy az életéből hiányzik valami vagy valaki, olyasmi, ami mintegy megalapozza az ő egész létét. Néha homályos, határozatlan érzés volt, mint egy sötét mellékutakon, borzasztó messziről érkezett üzenet, gyenge rádiójel, távoli, zajos. Máskor olyan tisztán érezte ezt a hiányt, olyan meghitten közel, hogy összeszorult tőle a szíve."
A könyv kilenc fejezetből áll, amiket Pari és Abdullah története foglal keretbe. Az ő szétválasztásuk áll e burjánzó és lendületes történetnek a középpontjában, ami olyan, mint egy sor összefonódott novella. Olyan emberek életét ismerhetjük meg a könyv különböző fejezeteiben, akik valamilyen módon kapcsolatban állnak egymással. Olvashatunk Abdullah mostohaanyjáról és az ő gyönyörű fogyatékkal élő nővéréről, Nabiról. A gyerekek nagybácsijáról, aki annál a kabuli háznál dolgozott sofőrként, ahova Parit eladta az édesapja. Olvashatunk a házban élő házaspárról, az ő kapcsolatukról, a szomszédban élő unokatestvérekről, akik Amerikába menekültek és csak a háború után látogattak vissza Afganisztánba. Olvashatunk egy görög szigetről Afganisztánba érkező plasztikai sebészről – aki a háború után segélyszervezeti dolgozóként került a kabuli házba - és az ő barátságáról egy eltorzult arcú lánnyal. Olvashatunk két külön társadalmi helyzetben élő fiú barátságáról és az egyik felnőtté válásáról, na és persze Pariról, az ő párizsi életéről és nagyvilági mostohaanyjáról.

És bár mindegyik karakterre nagy hatással voltak az afganisztáni események, az ország és annak történelme mégsem kapott akkora hangsúlyt, mint a család, a testvérek közötti szeretet, a becsület, az önfeláldozás és a gyermekkor jelentősége.

A könyv rengeteg szereplőt vonultat fel, számomra talán már kissé túl sokat is. Felőlem aztán nyugodtan kihagyhatott volna a szerző közülük egy-kettőt, más szereplők történetének a javára, akkor is tökéletesen elégedetten csuktam volna be a könyvet. Mindenesetre most már tudom, hogy miért is lett ez a regény a 2013-as év szépirodalmi szenzációja. Khaled Hosseini rendkívül tehetséges író, akire érdemes odafigyelni, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a kötetét, ami számomra mindenképp maradandó élményt nyújtott.
Khaked Hosseini

Ui.: A szerző korábbi művei a Papírsárkányok és az Ezeregy tündöklő nap is felkerült az olvasandó könyveim listájára.

Az eredeti bejegyzés 2014. március 1-én íródott az előző blogomon. 

Kiadó: Libri
Eredeti cím: And the Mountains Echoed
Fordította: Nagy Gergely 
Oldalszám: 502 

2 megjegyzés :

  1. Fú, ha ez ennyire tetszett, akkor a Papírsárkányokat és az Ezeregy tündöklő napot imádni fogod, e kettő szerintem még jobb. Nekem a Papírsárkányok a nagy kedvencem, régóta tervezem újrázni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szerettem ezt a könyvet, azért is döntöttem úgy, hogy áthozom az előző blogomról. No meg, hogy egy kis löketet adjon, hogy tovább olvassam az író műveit.
      Fú nem is tudtam, hogy te már ezeket is olvastad.

      Törlés