2018/08/12

Két hónap termése

Az előző hónapban időhiány miatt nem tudtam megírni ezt a posztot, de most, ahogy szedegettem össze a júliusi beszerzéseimet, úgy gondoltam, hogy a június havit is hozzá csapom, úgyhogy e gyönyörű kép most róluk is szól.
Első ránézésre igen, tudom, soknak tűnik ez a nyolc könyv, még úgy is, hogy JulieCohen: Együtt c. regényét nem tudtam a többi mellé tenni, mert azóta azt már el is cseréltem, de ha azt nézem, hogy mindez két hónap termése volt, akkor szerintem egyáltalán nem tűnik vészesnek.

Egyébként azt vettem észre magamon, hogy mint korábban, természetesen most is érdekel és szinte azonnal birtokolni is akarom az összes izgalmasnak tűnő újdonságot, ami a piacon megjelent, de amikor oda kerül a sor, hogy olvasmányt kell választanom magamnak, akkor mindig valami régebbi kiadványt kívánok meg helyettük. Úgyhogy, amikor rám tör a kíváncsiság, hogy vajon az idén vásárolt könyvek közül mennyit olvastam el, és mennyi porosodik még a polcomon, akkor mindig siralmas eredményt kapok. (Ebben az évben például 33-ból még csak 10-et fejeztem be, ami jól mutatja, hogy ez az önmegtartóztató magatartás, ami a csak annyi könyvet vásárolj, amennyit tényleg el is olvasol elvre épül, nekem nagyon nem megy.)

Szerencsére ezen gyengeségemen viszonylag hamar túl tudom tenni magamat - bárcsak ez lenne a legnagyobb problémám az életben -, úgyhogy bosszankodás helyett inkább egyszerűen csak élvezem és gyönyörködöm az új szerzeményeimben, hiszen előbb utóbb - bízom benne -, hogy úgyis sorra kerül majd mindegyik.

A képen látható könyvek közül egyébként 4 db csere volt, a többi pedig vásárlás. Sajnos ezek közül még csak kettőt tudtam elolvasni, a Férjezett asszonyok titkai-t és a Csajos esték-et, de úgy tervezem, hogy a következő választásom a Nyolc perc lesz, ami már irtó régóta birizgálja a fantáziám - csak azért halogattam ilyen sokáig, mert a tökéletes alkalomra vártam.

A többiek listája:
Helois
Nikkincs
Theodora

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése