2018/08/20

, , , , ,

Carol Mason: Férjezett asszonyok titkai

Nyaralásra vittem magammal ezt a könyvet, aminek – hála a sok szabadidőmnek – gyorsan a végére is értem. Persze mindez nem volt túl nehéz, hiszen egy igazán szórakoztató, még ha kissé szappanoperába hajló történethez is volt szerencsém, melyben olyan szereplőkkel találkozhattam, akik cselekedetei ismét rávilágítottak arra, hogy milyen törékenyek is lehetnek a korábban stabilnak és megbízhatónak hitt kapcsolataink másokkal.

A könyv három férjezett nőről: Jillről, Leigh-ről és Wendyről szól, akik - kezdetben úgy tűnik, hogy - legjobb barátnői egymásnak, és tényleg mindenben támogatják is egymást, főként a házas életük megpróbáltatásaiban, ám mint később kiderül, ez mégsem egészen így van.

A történet tulajdonképpen Jill drámája köré épül, aki a három nő közül a legszimpatikusabb volt számomra. Jill boldogan él a férjével együtt egészen addig, míg ki nem derül, hogy nem lehet gyerekük Rob nemzőképtelensége miatt. Természetesen mindez hatással van a házaséletükre és intim kapcsolatukra is, különösen a bűntudatban gyötrődő Rob részéről, aki azon kívül, hogy egyáltalán nem akar beszélni a dologról, a felesége társaságát is folyamatosan kerüli. Jill ezt persze nehezen éli meg és a barátnője házasságán kívüli kalandjait hallgatva, illetve az otthoni feszült helyzet arra készteti, hogy másik férfira, egy bizonyos Andrejra szenteljen a kelleténél több figyelmet.

Aztán itt van Leigh, a számomra legunszimpatikusabb szereplő hármuk közül, aki az elszürkült és unalmas házassága miatt egy kis kalandra vágyik - amiről a férje persze mit sem sejt. Természetesen Jill próbálja lebeszélni minderről, de nem sok sikerrel jár, ugyanis Leigh nem vesztegetve az időt, hamarosan egy bizonyos Nickel bonyolódik szerelmi kalandba, mely kapcsolat – nem árulok el vele nagy titkot - katasztrofális következményekkel fog járni.

És végezetül itt van nekünk a trió harmadik csendes és szerény tagja Wendy, aki úgy tűnik, túl van kisbabája halála miatti gyászán, és boldogan él két fiával és jóképű férjével együtt, aki sajnos nem csak neki, hanem más nőknek is igen-igen tetszik.

Az egész történetet Jill szemszögéből ismerhetjük meg. Mindhárom nőnek megvan a maga problémája, melyek többségét a közös találkozásaik alkalmával beszélik ki egymással. Jill gondolatain keresztül már a legelső perctől kezdve érezhető, hogy ez a barátság nem is annyira őszinte, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk, és ez miatt volt egy-két olyan beszélgetés a szereplők között, amit kényelmetlen volt olvasnom. Véleményem szerint egy barátság mélysége többek közt attól is függ, hogy mit tárunk fel és mit rejtünk el egymás elöl, és az írónő ebből a szempontból nagyon jól mutatja be, hogy ennek fényében a döntéseink milyen következményekkel is járhatnak a jövőre nézve. Illetve szépen ábrázolja a három nő barátságának dinamikáját is, akik hol durvák és kegyetlenek, hol pedig különös érzékenységgel fordulnak egymás felé. 
Nem tagadom, voltak pillanatok, amikor a könyvet túlságosan kiszámíthatónak találtam, és voltak olyan helyzetek is, amik tényleg meglepetésként hatottak rám, de összességében élveztem az olvasását, kikapcsolt és szórakoztatott, úgyhogy tökéletes vízparti olvasmány volt számomra.

A Férjezett asszonyok titkai három különböző nő barátságáról, hűtlenségéről, féltékenységéről, az általuk választott döntések és azok következményeiről szól, mely események tanulsága számomra: naná, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb, de anyám szerint, ami kívül szép, az belül gyakran rohad...
És mint mindig, ebben is igaza van.
Carol Mason


Kiadó: I.P.C.
Eredeti cím: The Secrets of Married Women
Oldalszám: 320


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése