2018/10/26

Óriási várakozás előzte meg részemről a könyv megjelenését, melynek hatására alighogy megérkezett, rögtön bele is kezdtem. És elárulom nektek, hogy már most azon aggódom, hogy vajon elhozza e nekünk a kiadó az írónő többi könyvét is, mert én a továbbiakban is mindenképp vevő lennék rájuk.
Hiába no, a történelmi romantikusok mindig is a gyengéim voltak.

A történet igazán az én ízlésemnek megfelelő volt: Időben 1915 tavaszán járunk, amikor is a dúsgazdag Clemency Jervis édesanyjával és szobalányával együtt hajóra száll New Yorkban, hogy átszelve az óceánt, megérkezzen angol vőlegényéhez, Lord Hugo Hazzardhoz. Ám az ír partoktól nem messze a németek megtorpedózzák a luxus óceánjárót, melynek során szinte az összes utas vízbe fúl, kivéve egy-két szerencsést és Hetty Brownt, Clemency szobalányát. Hetty gyerekkora óta kísértetiesen hasonlít Clemencyre (mivelhogy balkézről való leány volt) és amikor a tragédia után a hatóság tévesen Celmencynek azonosítja őt, merész elhatározásra jut: elkezdi élni Clemency életét, és hozzámegy Lord Hugohoz. Aki persze nem azért akarta feleségül venni a dús gazdag amerikai lányt, mert őrülten szerelmes lett volna belé, hanem mert pénzre volt szüksége, hogy megmentse szeretett birtokát, Loburnt. Mindezzel persze Hetty is tisztában volt, de mivel lehetőséget kapott egy új élet kezdetére, így mindenre képes volt, hogy a házasságukból a lehető legjobbat hozza ki. Sajnos azonban, ahogy megérkezik újdonsült otthonába, hamar rájön, hogy ez nem is lesz olyan egyszerű feladat.

Mivelhogy a házasságkötés után, Hugonak szinte azonnal vissza kell mennie a frontra, és a ház férfi nélkül marad. Hetty pedig, hogy lekösse figyelmét, nagy lendülettel veti bele magát Loburn felújításába, ami nem olcsó mulatság, hiszen az ódon kastély az évek során csúnyán megrongálódott, Hugo tetemes adósságairól már nem is beszélve. Szóval Hettynek mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha nyugodt otthont akar teremteni magának, amit igazából egyáltalán nem bán, mivel hamar megszereti a házat. A legnagyobb problémája, hogy új otthonát anyósával és annak pártfogoltjával, Juliával - aki nem mellesleg fülig szerelmes Hugoba - kell megosztania. Ráadásul azon kívül, hogy ezek ketten árgus szemekkel követik minden rezdülését, világossá tették számára, hogy egyáltalán nem biztosak abban, hogy ő az igazi Clemency.

Dorothy Eden rendkívül jól és szórakoztatóan ír, merthogy annak ellenére, hogy nem voltak a könyvben igazán szerethető karakterek, mégis roppant mód élveztem az olvasást - még úgy is, hogy Julia gonosz ármánykodása szinte végig magasan tartotta a vérnyomásomat. Igazából Hetty személye volt az egyetlen, akinek úgy ahogy sikerült közel kerülnie hozzám, mert bár elítélendő mód más bőrébe bújva akarta tovább élni az életét, de az az elszántság, amivel a szeretetre és megértésre alapuló jövőjét próbálta felépíteni, és azok a veszélyes vagy épp bűnösen érzékeny helyzetek, amelyekbe az írónő sodorta szegényt - és amelyeket aztán vagy a szerencse vagy a józan eszének hála sikerült elkerülnie -, megkönnyítette számomra, hogy megkedveljem őt. A többiekkel kapcsolatban azonban már egészen más volt a helyzet: Hugot a buta önzősége, Juliát a rosszindulatú áskálódása, Lady Hazzardot (Hugo édesanyját) pedig az önfejű konoksága miatt utáltam, de nagyon. És bár Hetty sógornője és férje üde színfoltja volt a történetnek, mégsem sikerült túl sok pozitív érzelmet kicsikarniuk belőlem... és mégis. A könyv gördülékeny stílusa, és maga a történet olyan izgalmas volt, hogy hamar magával ragadt és a fotelhez szegezett. Alig vártam, hogy megtudjam, mi lesz Hetty csalásának a vége - vajon meg tudja őrizni titkát, és ha nem, annak milyen következményei lesznek -, úgyhogy gyorsan haladtam az olvasással, szinte két nap alatt a végére is értem, amit igazán sajnáltam, mert szívesen olvastam volna még tovább.

Amit különösen szerettem a könyvben, az a történet kissé gótikus hangulata és az ódon kastélyban élő nők életének bemutatása volt. Mondjuk azt nem állítom, hogy ha jobban végiggondolnám az egészet, akkor nem találnék több kivetnivalót is a történetben (mint például, hogy mennyire hiányoltam Hetty aktívabb részvételét a kórházi önkénteskedésben - hiszen mégiscsak háború volt vagy mifene – és talán a könyv végén Hugo és Hetty kapcsolatában beállt változás is elbírt volna még vagy 20-30 oldallal többet), ám mindezekkel együtt is nagyon élveztem a könyvet, ugyanis pontosan azt nyújtotta, amit vártam: egy könnyed, pár órás kikapcsolódást, ami rendkívül jól esett a feszített tempójú fárasztó munkanapok után.

"Meg kell ragadni a nagy lehetőséget az életben, Hetty. Értesz engem?” „Nem mama,” „Idővel megértesz. Ha adódik valami fontos, ragadd meg. Ne futamodj meg a kihívások elől. A magadfajta lányok ezt nem engedhetik meg maguknak. Azt akarom, hogy legyen belőled valami. Jogod van hozzá.”