Melinda Taub: Still ​Star-Crossed – Veronai szerelmesek

Kevés olyan ember van, aki ne ismerné vagy legalább hallott volna Rómeó és Júlia történetéről. A mű népszerűsége mindenképp tagadhatatlan. Van aki szereti, van aki nem, én az előbbiek táborát erősítem, az 1996-os filmfeldolgozásért pedig kifejezetten rajongom, úgyhogy roppant kíváncsi voltam, hogy Melinda Taub vajon hogyan gondolta tovább a történetet.

A könyv Shakespeare szerelmeseinek halála után kezdődik, amikor a Montague-k és Capuletek között az ellentétek újra kiéleződnek. Nyilvánvaló, hogy a halál és a pusztítás e két család lételeme, hiszen nem múlik el úgy nap, hogy ne lennének szóbeli, de gyakran fizikai bántalmazások a két ház tagjai között. Verona hercegének azonban ebből hamar elege lesz, és hogy megőrizze városa békéjét úgy dönt, hogy a két tehetős család kibékítése csakis egy Capulet és egy Montague házassága révén lehetséges. Ezért a Montague-házból az elhunyt barátját gyászoló agglegényt Benvoliót, a Capulet-házból pedig Rómeó egykori szerelmét Rozalint kényszeríti közös házasságba. Persze a két fiatal egyike sem szeretné ezt a frigyet, különösen Rozalin nem, aki mindent meg is tesz, hogy ezt elkerülje. De amikor nyilvánvalóvá válik számukra, hogy a háttérben olyan erők munkálkodnak, amik készakarva egymásnak akarják ugrasztani a két család tagjait - viszályt és zavargásokat keltve ezzel Veronában -, kénytelenek összefogni és közösen az ügy végére járni.

Számomra nagy meglepetés volt ez a regény, és csakis a szó jó értelmében. Rosalin és Benvolio hihetetlenül szórakoztató karakterek voltak. Amolyan igazi gyűlöllek-szeretlek kapcsolat volt közöttük, ami sok vidám percet okozott a könyvben. Mondjuk kicsit megijedtem a kialakuló szerelmi háromszögtől, de tulajdonképpen nem volt vészes, mivel Rosalin egyáltalán nem volt túl drámázós típus, így sem a szereplők, sem az én idegeimet nem borzolta agyon. Nagyon tetszett az író stílusa, ami könnyű és gördülékeny volt, mondhatni kicsit shakespeare-i, amit persze nem vitt túlzásba, de érezni lehetett, hogy az volt a célja, hogy épp csak meglegyintse az olvasót a régi idők szóhasználata és hangulata – pl. a jó uram és kedves hölgyem megszólításokban -, amit én roppant mód élveztem. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy bár mindegyik karakter jól eltalált volt és illet is a környezetbe, ennek ellenére én mégsem tudtam igazán megkedvelni őket.

Gyönyörűek ezek a külföldi borítók.

A Veronai szerelmesek egyébként egy erős romantikus történet, nem csöpögős, de a karakterek és a közöttük lévő kapcsolat fejlődése nagy hangsúlyt kap. Szerencsére azonban nem csak hőseink körül forog az egész történet, hanem Verona sorsa és a háttérben megbúvó gonosz kilétének kiderítése is nagy szerepet kap, úgyhogy bonyodalomból, izgalomból és akcióból nem volt hiány. Ennek köszönhetően a könyv valami hihetetlenül olvastatja magát, egy percig nem éreztem unalmasnak vagy laposnak a sztorit, még ha voltak is benne olyan események, amik néhol totál kiszámíthatóak voltak, akkor is vitt előre a kíváncsiság, hogy vajon mi vár majd rám a történet végén. 

Szóval összességében elégedetten csuktam be a kötetet, nem okozott csalódást. Talán a végén lévő nagy küzdelmet éreztem a jelentőségéhez képest kissé lebutítottnak, de ettől függetlenül egy korrekt, kerek és roppant élvezetes történetet kaptam, ami a maga kategóriájában szerintem tökéletesen megállja a helyét.  

"Kétfelől a nagybácsik álltak, talán a látszat kedvéért, vagy inkább azért, hogy a fiatalok ne menekülhessenek el. Benvolio a hölgy nevében nem nyilatkozhatott, de ő maga már bizony kiszámolta, milyen gyorsan jutna el a város kapujához. Ám a Capulet hárpiával ellentétben ő tisztában volt a kötelességével. Ha a herceg és nagybátyja azt mondják, hogy megnősül, akkor bizony, úgy lesz."

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Still ​Star-Crossed
Fordította: Mergl-Kovács Bernadett
Oldalszám: 360