Victoria Aveyard: Vörös ​királynő ~ (Vörös királynő trilógia 1.)

"Régebben azt hittem, hogy csak egy választóvonal létezik Ezüst és Vörös, gazdag és szegény, király és rabszolga között. De köztük számos olyan dolog van, amit nem értek, és ennek a közepébe csöppentem. Úgy nőttem fel, hogy azt sem tudtam, jutok-e vacsorához; most pedig egy palotában várom, hogy felfaljanak."

A közrendű, nyomorgó Vörösök az Ezüstök uralma alatt élnek, akik isteni képességekkel bíró harcosok. Mare Barrow, a tizenhét éves falusi Vörös lány számára úgy tűnik, soha semmi nem fog megváltozni. Két testvérét már elvitték a frontra harcolni, és mivel nincs munkája így hamarosan ő következik. Azonban egy szerencsés találkozásnak hála Mare egyszer csak az Ezüstök palotájába kerül, hogy azok között dolgozzon, akiket a legjobban gyűlöl. Egy véletlen folytán pedig felfedezi, hogy vörös vére ellenére ő is különleges képességgel bír, amely az Ezüstök uralmának végét jelentheti. A lázadókkal együtt csapdát állít az Ezüstöknek, hogy átvehessék tőlük a hatalmat, de a tervük végrehajtása nem egészen úgy sül el, mint ahogyan azt elképzelték.

A műfaji sajátosságokat figyelembe véve tisztában voltam azzal, hogy nagy meglepetésekre nem számíthatok, nem is azért kezdtem bele ebbe a könyvbe, hanem, hogy a segítségével újra kedvet kapjak és visszatérjek kedvenc időtöltésemhez az olvasáshoz. Mely próbálkozásom tulajdonképpen sikerrel járt, hiszen olyan érzéseket generált bennem a történet, amit már kismilliószor átéltem - tudjátok, amikor a mókuskerékből kiszakadva (pontosabban menekülve) egy olyan különleges világba csöppensz, amiben ha engeded magad, totál el lehet veszni -, úgyhogy a kezdeti nehézségek ellenére végül is a könyv elérte célját: jó volt (újra) olvasni, és ismét nyeregbe érezni magam, és ezért köszönet jár Victoria Aveyard-nak.

Maga a történet nekem nagyon tetszett, noha semmi különleges nem volt benne. Olyan érzésem volt, mintha az írónő innen is, onnan is csippentett volna ötletet a sztorijához; a Párválasztótól kezdve az Éhezők viadaláig, sőt még némi Grisás feelinget is felfedeztem benne, szóval volt itt minden, de engem most ez egy kicsit sem zavart. Hogy miért? Azt pontosan nem tudnám elmagyarázni, talán az írónő stílusához lehet köze, amit meglehetősen élvezetesnek találtam. Vagy a könyv hangulata miatt, melynek köszönhetően csak úgy olvastatta magát az egész, a végső nagy jelenetről már nem beszélve, ami annyira akciódúsra és látványosra sikerült, hogy alig bírtam elszakadni tőle. Szóval mi tagadás volt benne valami, ami magával ragadt és elvarázsolt.

Mondjuk az is igaz, hogy az elején kissé nehezen rázódtam bele a történetbe, de miután sikerült ráhangolódnom és felvennem a könyv ritmusát, kifejezetten vártam, hogy esténként újra a kezembe vehessem. A szereplőkkel nem tudnék (vagy inkább nem akarnék) nagyon szőrős szívű lenni, bár meg kell hagyni, hogy egyikük sem nőtt túl közel a szívemhez sőt, a hősnőt néhol kifejezetten ostobának találtam, de nem pampogok miatta, mert találkoztam én már nála sokkal súlyosabb esettel is e műfajon belül. Természetesen a szerelmi szál sem volt elhanyagolandó a könyvben, amely a kezdeti riadalmam ellenére (hála az égnek) háromszögmentes volt. És bár a szereplők közötti kapcsolatok alakulása okozott némi meglepetéseket, de semmi olyan komolyat, amire tulajdonképpen ne lehetett volna számítani.Mindenesetre aki egy ütős és eredeti ya-ra vágyik az mindenképp tartsa távol magát a könyvtől, mert bizony vannak hibái, eredetinek meg aztán végképp nem nevezhető, de mivel ennek ellenére én mégis megszerettem és élvezetesnek találtam - melynek lehet, hogy egyszerűen csak a jó időben, jó helyen eset lehetett a titka -, így csak ajánlani tudom azoknak, akik a fent említett könyvekhez hasonló karakterű, hangulatú (és/vagy tartalmú) olvasmányra vágynak. 

Szerencsére már a könyv folytatása is elérhető, amiről sajnos annyi rossz véleményt olvastam, hogy kissé el is ment tőle a kedvem. Ezért úgy gondoltam, hogy lehet szerencsésebb lenne, ha megvárnám a befejező kötetet és azzal együtt végezném ki a trilógiát. Merthogy – mint tudjuk - a középső, átkötő részek sajnos gyakran sokkal rosszabbul sikerülnek a többinél, és talán ha a két kötetet egymás után olvasnám, akkor sikerülne ezt a roppant fájdalmas és kellemetlen problémát minimalizálni.
Úgyhogy most várakozom.

Victoria Aveyard

Értékelés: 4/5

Kiadó: Gabo

Sorozat: Vörös királynő trilógia

Oldalszám: 422