Lorraine Heath: A ​herceg szeretője ~ A havishami ördögfiókák 1.

Bármily meglepő, teljesen véletlenül kezdtem bele ennek a könyvnek az olvasásába, annak ellenére, hogy bár mostanában több krimi és thriller kerül a kezembe mint korábban, még mindig élek-halok a történelmi romantikusokért. E véletlen pedig úgy történt, hogy mivel az éjszakai jövés-menésemmel (mely az aktuális olvasmányom kézre kerítése miatt vált volna szükségessé) nem akartam felzargatni az alvótársaimat, így a legelső kezem ügyébe kerülő kötetet csaptam fel gyorsan altató gyanánt, amiből aztán minden lett csak alvás nem, merthogy annyira elvarázsolt és magával ragadt a történet, a szereplők és – ó, hát igen - az érzelmek, hogy bizony hajnalig le sem tudtam tenni a könyvet.

A történet hősnője Miss Minerva Dodger külső adottságait tekintve nem volt különösebben szép vagy megkapó, ellenben igen nagy hozománnyal rendelkezett, mely rengeteg úriember figyelmét keltette fel a környezetében. Minerva olyan családból származott, ahol mindenki szerelemből házasodott és ő sem akart ennél többet az élettől. Hat báli szezont táncolt végig úgy, hogy több tucat házassági ajánlatban volt része, de egyik kérője sem ajánlott a házasság mellé szerelmet, a hozományáért ellenben bármire képesek lettek volna. A sok kudarc után Minerva elfogadta, hogy valószínűleg soha nem fog férjhez menni és vénlányként fogja majd leélni az életét, ám úgy gondolta, hogy ez még nem ok arra, hogy ne próbálja ki, hogy milyen lehet egy férfi karjaiban elveszni. Úgyhogy megkérte a legjobb barátnőjét, hogy szerezze meg annak a hírhedt éjszakai klubnak a címét, ahol a nők álarcot viselve szeretőt választanak maguknak.

Nicholson Lambert kilencéves korában lett Ashebury hercege, amikor egy vonatszerencsétlenség során elvesztette a szüleit. Ám e tragédiában nem csak Ashebury hercege és hercegnéje halt meg, hanem Greyling grófja és grófnéja is, akik egy ikerpárt (Albert és Edward) hagytak maguk után. A hajdani herceg és a gróf szigorúan meghagyta, hogy haláluk esetén barátjukhoz, Marsden őrgrófjához kerüljenek a fiúk, aki nem volt különösebben gondos gyám, de teljesen nem is hanyagolta el a kötelességeit. Marsdennek volt egy fia Locke, aki szintén hasonló korú volt a három árvával, így a fiúk hamar megtalálták egymással a közös hangot, sőt mi több, életre szóló barátságot kötöttek egymással. Aztán idővel persze az ifjak felnőttek és sokat utaztak, melynek hála rengeteg egzotikus kalandban volt részük, hódításaik és tivornyáik révén pedig olyan hírnevet szereztek maguknak, hogy kevés olyan ember volt Londonban, aki ne hallott volna a négy "havishami ördögfiókáról”.

A mi történetünk főhőse e négy ifjú közül a szemérmetlenül jóképű Ashebury hercege, aki bizony gyakran látogatott el a Nightingale Klubba kellemes kikapcsolódást keresve. Itt találkozott Minervával, aki kezdetben nem fedte fel magát a férfi előtt, merthogy a hölgyek ezen a helyen megtarthatták inkognitójukat, de persze elkerülhetetlen volt, hogy előbb-utóbb kiderüljön, hogy kit is takar az álarc.

Mivel ezt megelőzően még nem olvastam semmit az írónőtől nem voltak hatalmas elvárásaim vele kapcsolatban. Persze egy könnyed kis romantikus szórakozás reményével láttam neki a könyv olvasásának, de amit kaptam az jóval több volt ennél: egy iszonyú szórakoztató, szívmelengető és *nagy sóhaj* eszméletlenül romantikus történet, mely szó szerint letehetetlen volt.

A könyv hősnője Minerva, nálam telitalálat volt. Pimasz és vakmerő, egy olyan nő, aki bármelyik férfival képes felvenni a versenyt. Ami a szívén az a száján, és amit a legvonzóbbnak találtam benne, hogy mindig őszinte volt, még akkor is, ha meg is bántott vele másokat. Ráadásul piszok jól értett a számokhoz és magabiztos kézzel kezelte a családi befektetéseket. Szóval üdítő változatosságot jelentett számomra a többi naiv és butácska, férfi nélkül jaj segítség elvesztem típusú hősnők sorában.

A másik különlegessége a könyvnek Ashe karaktere volt, ugyanis emlékeim szerint még nem találkoztam olyan hőssel, aki ilyen szenvedélyesen rajongott és értett is volna valamely művészethez, jelen esetben a fényképészethez, illetve aki ennyire bálványozta volna a női lábakat, miközben a számok megértése terén igen komoly problémákkal küzdött. 

A könyv nagy része egy meglehetősen finom macska-egér játékra épül, melyben Ashe elhatározza, hogy feltárja Lady V. – merthogy ez volt Minerva álneve a klubban – identitását, miközben Minerva megpróbálja távol tartani a szívét a férfitól, mivelhogy képtelen elhinni, hogy a hozományán kívül bárki is bármi vonzót találhat benne. Az ügyüket tovább bonyolítja az a tény, hogy Ashe hirtelen rájön, hogy a pénzügyei nem állnak olyan fényesen, mint ahogyan azt gondolta, és tudván, hogy Minerva még egy könyvet is írt arról, hogy hogyan is ismerszik meg egy vérbeli hozományvadász, igen nehéz dolga van a lány elcsábításával. Ennek köszönhetően a közöttük lévő kapcsolat szép lassan építkezik, mely kezdetben mindkettőjük részéről tele van bizonytalansággal, de ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz és egyre jobban megismerik egymást, egy tiszta és önzetlen kapcsolat alakul ki közöttük. Úgyhogy instant szerelemnek nyoma sincs, ami üdítően hatott rám, a szereplők közötti kémia pedig röviden szólva: csodálatos volt!

Ezek után mi mást is mondhatnék, mint hogy imádtam ezt a könyvet. Minden megvolt benne, amit e műfajban szeretek: okos és intelligens szereplők, szenvedéllyel teli jelenetek, pikírt és humoros párbeszédek, a családi összetartás és szeretet ereje... az ellenállhatatlanul megnyerő mellékszereplőkről már nem is beszélve.

Szóval egy szó, mint száz, nálam ez a könyv - az írónő nevével együtt - felkerült a kedvencek listájára, és a következő részére is roppant kíváncsi vagyok, úgyhogy a műfaj szerelmeseinek mindenképp csak ajánlani tudom. 

Lorraine Heath

Értékelés: 5/5

Eredeti cím: Falling Into Bed with a Duke
Kiadó: Harlequin Magyarország

Sorozat: Hellions of Havisham  (trilógia)

Oldalszám: 320