2021/05/24

, , , , , ,

B. B. Easton: 44 ​fejezet 4 férfiról (44 fejezet 0.)

Általában jó érzékkel szoktam magamnak könyvet választani, ritkán nyúlok mellé, de néha azért ez is megtörténik. Nem szeretném ekézni a könyvet, mert nem vagyunk egyformák, lehet, hogy ez a könyv másnak nagyon tetszik, nekem bevallom nem nagyon, mindenesetre - hálás olvasó révén – nem felejtettem el magamba nézni és feltenni a kérdést; lehet nem is a könyvvel van a baj, hanem velem? Mert igaz, ami igaz, mostanában elég pocsék lelkiállapotban voltam, melynek köszönhetően nem sok mindent tudtam befogadni, úgyhogy nem kizárt, hogy nem a megfelelő időben kezdtem bele a regénybe… de á-á-á, az a piszok kisördög a bal vállam fölött azt súgja folyamatosan a fülembe, hogy nem ez a problémám igazi oka. 

A történetről röviden annyit, hogy BB szexuális kapcsolata  a férjével nyolc év házasság és két gyerek után mélypontra került. Ken képtelen megadni a feleségének azt a figyelmet és szenvedélyt, amire vágyik és amire szüksége lenne, ezért BB úgy dönt, hogy a hiábavaló próbálkozások helyett más módszerhez folyamodik és inkább naplót ír a régi pasijaival való szexuális kalandjairól, amivel aztán manipulálhatja majd a férjét. BB két naplót vezetett, az egyiket őszintén, a valóságnak megfelelően írta, a másikat pedig a férjének szánta, amit a saját gépén „rejtett” el egy Ken, soha, de soha nem olvashatja el nevű mappában, amit Ken naná, hogy megtalált és elolvasott, melynek hatására szép lassan kezdett is egyre forróbbá és változatosabbá válni a kettejük közötti szexuális kapcsolat.

"A tetovált rosszfiúk olyanok, mint a drog, amiről képtelen vagyok leszokni. Úgy falom az antihősöket felvonultató romantikus regényeket, mintha alapvető élelmiszerek lennének." 

A naplójában BB négy pasival való viszonyáról mesél, akik közül az egyik egy erőszakos skinhead srác volt, akit egy agyontetovált punk rockker követett, majd később egy heavy metalos basszusgitáros, míg el nem jutott a tuti befutóig, élete párájáig, Kenhez, a könyvelőhöz.


A könyv ötlete szerintem szuper és a karakterekben is óriási lehetőségeket láttam, a megvalósítással azonban komoly problémáim voltak. Kezdve azzal, hogy nem sok cselekménye volt az egésznek. Értem én, hogy olyan naplóbejegyzéseket olvashatunk, melyben BB múltjának maradandó, és a férfiakkal való kapcsolatának fontos szakaszai jelennek meg, de ez számomra annyira szétesett és olyan semmilyen volt - mivel semmi másról nem szólt csak a szexről -, hogy nem tudott folyamatosan lekötni. Na meg aztán az írónő stílusát sem nagyon szerettem meg. Kétségkívül nagyon őszinték és kendőzetlenek, sőt néhol igazán zavarba ejtőek voltak a beszámolói, de ez nekem olykor már túl sok volt (szerintem kissé túltolta mindezt Easton), arról nem beszélve, hogy - talán pont ez miatt - egyetlen szereplő sem nőtt közel a szívemhez. Nem, még BB férje Ken sem.

"Ken nem volt veszélyes vagy lázadó, leszámítva a potenciális mazochizmusát. Nem játszadozott. Ő… úriemberként viselkedett. Szerintem ez a sok lovagiasság kiszárította a vaginámat."

És akkor el is érkeztünk Kenhez. A könyvben számos forró jelenet van, köztük rengeteg olyan, ami eltúlzott és komikus viselkedéssel mutatja be BB-t, aki így akarja mindenképp megmenteni a házasságát. De vajon Ken is meg akarta menteni ezt a házasságot?  Merthogy Ken érzéseiről, vágyairól, álmairól meg úgy egyáltalán az egész pasiról nem sok mindent tudtunk meg azon kívül, hogy érzéketlen és elég élettelen szex közben az ágyban. Szóval roppant felszínesnek éreztem az ő karakterét, és totál két dimenziós szereplőként láttam magam előtt végig a könyvben. Meg aztán azon is elgondolkodtam párszor, hogy szegény Kennek ez a fajta manipulációja nem volt kissé gonosz húzás BB részéről? Tényleg ilyen módszerrel lehetne rendbe hozni egy házasságot? Valóban ez lenne egy egészséges kapcsolat alapja?

A könyvből és az ezt követő folytatásokból a Netflix tévésorozatot is készít.

És ha mindez nem lenne elég, sajnos a könyv humora sem fogott meg igazán. Hogy őszinte legyek, úgy kb. a kötet felénél veszített el végleg az írónő, amikor azt írta, hogy miközben a férjével a kocsijukban szexeltek, a tejtől dagadó melléből a férje ingére spriccelt a tej, a másik melléből pedig a nadrágjára csöpögött. Ahhh… értem én, hogy ez mennyire őszinte meg - van akinek - vicces? Mindenesetre én ezt egyáltalán nem találtam annak, és nyugodtam vessetek meg, ha túl prűd lennék, de az ilyen szexjelenetek számomra nemhogy nem szórakoztatóak, de abszolút lelombozók és érdektelenek.

Persze nem tagadom, volt a könyvben egy-két olyan jelenet, ami megmosolyogtatott, de összességében csalódott vagyok, mert sem a stílus, sem a humor nem kötött le és nyerte el a tetszésemet. Biztos vagyok benne, hogy a megfelelő emberek számára a megfelelő időben humoros és érdekes lehet ez a könyv. Nekem egyszerűen nem jött be.
 

Ha minden igaz BB karaktere maga a szerző, a történetek pedig valóban személyes tapasztalati alapján íródtak. Nos, ha mindez igaz, akkor nagyon bátornak tartom és őszintén értékelem, hogy betekintést engedett komikus és szerintem már-már felvállalhatatlan pasijai múltjába, illetve a férjével való kapcsolatába.

Kiadó: Pioneer Books
Eredeti cím: 44 Chapters About 4 Men
Fordította: Bótyik Bettina Zora
Oldalszám: 352

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése