Kristen Ciccarelli Az ​utolsó namsara (Iskari-trilógia 1.)

Kisgyerekként az uralkodó leánya Asha, jó barátságban volt Kozuval, a leghatalmasabb és legveszélyesebb Őssárkánnyal, aki egy nap gyilkos lángjával nemcsak őt sebesítette meg súlyosan, hanem a szülővárosát is majdnem porig égette. Ashát ez miatt folyamatos bűntudat mardosta, ezért egymás után kegyetlen módon kezdte levadászni a sárkányokat, így vált belőle a Firgaard birodalom legrettegettebb sárkányölője, akit a birodalom népe ahelyett, hogy tisztelt és szeretett volna, csak megvetett és félt.

Asha egyik sárkány fejét vitte a másik után a királynak, aki egy nap szörnyű ultimátummal állt elő: ha megöli és ezzel megszabadítja az országot Kozutól, akkor nem kell feleségül mennie a kegyetlen parancsnokhoz, Jarekhez, akit a lány szívből utált. Ezek után Asha semmi mást nem akart, mint elpusztítani a sárkányt, küldetésében pedig nem volt  egyedül, mert váratlanul valaki mellé állt. Valaki olyan, akinek nem is szabadna ránéznie és megszólítania őt. Ez a valaki pedig nem más, mint Torwin, Jarek titokzatos rabszolgája.

Zavarban vagyok a könyv értékelésénél, mert igazából semmi rosszat nem tudok róla mondani, ennek ellenére mégsem tudtam tökéletesen ráhangolódni és elmerülni benne.

Mondjuk az is igaz, hogy azokért a történetekért, amikben valamilyen állatok szerepelnek – legyenek azok akár sárkányok, - nem igazán rajongok. Ne értsetek félre, imádom az állatokat és a sárkányokat sem vetem meg, de ha valami szörnyűség történik velük, márpedig az esetek 90%-ban mindig oda fut ki a dolog, azt nagyon rosszul viselem. Ráadásul ebben a könyvben olyan igazán gonosz és kegyetlen karakterek szerepeltek, akiket irtózatosan lehetett - és ezt most csupa nagy betűvel képzeljétek el – utálni.

Maga a történet egyébként nagyon szépen építkezik, és a könyv végére gyönyörűen kinyílik. A szerző által megálmodott világot pedig, ami mély vallási alapokra épül, és melyben a sárkányoknak és meséknek hatalmas szerepe és jelentősége van, szintén varázslatosnak találtam. Kezdetben a fejezetek közé ékelődött „tiltott történeteket” kissé zavarónak éreztem, de amikor rájöttem, hogy ezek tulajdonképpen a múlt eseményeit elevenítik meg és mindegyik mesének értelme és súlya van a történetre nézve, már kifejezetten vártam, hogy olvashassam őket.

Ami miatt különlegesnek éreztem a kötetet, az a női főszereplő, Asha karaktere, aki egy erős, igazi harcos szellem volt. Jellemfejlődésének útján -, ahogy megismeri a múltját és rájön, hogy ki is ő valójában és hogy mire képes, végül pedig, ahogy önmagára talál - nagyon szépen vezetett végig bennünket az írónő. Ráadásul a többi karaktert is meglehetősen érdekesnek és többnyire szerethetőnek találtam. Kivéve persze Asha vőlegényét Jareket, aki egy kegyetlen, önző és hatalommániás állat volt - az ő jeleneteinél csak úgy tombolt bennem az indulat. Tetszett, hogy sok mellékszereplővel dolgozott a szerző, melyek mindegyikéről érdeklődve olvastam, különösen Asha bátyjáról, de róla is csak miután rájöttem, hogy sokkal több rejlik benne, mint ahogy azt elsőre gondolnánk.

A lassú égésű szerelmi száltól annyira nem voltam elájulva, na meg aztán Torwin sem az a tipikus harcos típus volt, akit elsőre Asha mellé gondoltam volna. Épp ellenkezőleg, ő egy rendkívül szelíd és türelmes fiú volt, ami bevallom, nekem nem nagyon jött be. Ellenben az, hogy nem volt köztük semmi félreértés, szenvedés és nyavalygás, óriási pozitívum volt a szememben. Csakúgy, mint a történet vége, ahol úgy felpörögtek az események és olyan fordulatos és izgalmas volt minden, hogy szinte alig tudtam letenni a könyvet, ami azért sokat dobott az összképen. 

Úgyhogy összességében Az utolsó namsara korrekt regény volt, egyedi világfelépítéssel és szereplőkkel, a sárkányos fantasy rajongóknak csak ajánlani tudom.

Kiadó: Maxim

Eredeti cím: The Last Namsara

Fordította: Komáromy Zsófia

Oldalszám: 448