2020/06/01

, , , , , , ,

Leigh Bardugo: Ruin and Rising – Pusztulás és felemelkedés (Grisa trilógia 3.)

Szóval miután befejeztem az Ostrom és vihart, rögtön folytattam is a trilógiát a befejező kötettel - mert olyan ügyes voltam, hogy addig vártam, míg az utolsó rész is megjelenik, csak hogy egyszerre olvashassam a kettőt. És milyen jól tettem, mert a második rész után irtó kíváncsi voltam, hogy hogyan zárul majd a történet. És őszintén mondom, hogy nem csalódtam, mert egy nagyon különleges és egyedi befejezést kaptam. 

Ebben a részben kevesebb hangsúlyt kapott Alina és Mal kapcsolata, inkább a harmadik erősítő, a legendás tűzmadár felkutatására irányuló hosszú utazás, illetve az Éjúrral való végső összecsapásra való felkészülés és küzdelem került a középpontba. 

Miután a sebesült Alinának az őt szentként imádó, ám rabságban tartó Apparátus föld alatti alagútrendszeréből több társával együtt sikerül megszöknie, a tűzmadár keresésére indul. Sokan vadásznak rájuk útjuk során, de képességeiknek hála mindig sikerül megmenekülniük és folytatni a kutatást. Persze minden összecsapás áldozatokkal járt, és az írónő nem kímélte a szereplőket. Sokszor szíven is ütött egy-egy karakter elvesztése. A Nyikolajjal történt incidenstől például kisebb szívinfarktust kaptam, és a Malel történt eseményeket is felkavarónak éreztem, annál is inkább, mivel Alinának a vele való kapcsolata mindegyik könyvben fontos szerepet játszott. Ennek ellenére bevallom, én mégsem neki drukkoltam, mert nem éreztem olyan szikrázónak közöttük  a feszültséget, mint mondjuk Alina és az Éjúr, vagy akár egy-két jelenet erejéig Alina és Nyikolaj között, szóval én nem szerettem volna, hogy Mal nyerje el végül Alina szívét... holott az már réges-rég az övé volt. Csak ezt valahogy én mégsem láttam, vagy nem akartam tudomásul venni, melyben egyébként az írónőnek is nagy szerepe volt - persze senkire nem szeretnék ujjal mutogatni. 

Amit sérelmeztem picit ebben a részben, az az irtózatosan hosszú felkészülés, és a sok-sok elszenvedett támadás, melyek közül egyikből sem kerültek ki Alináék győztesen. Olyan érzésem volt, mintha egyet léptek volna előre és kettőt hátra, amit egy idő után irtó bosszantónak és frusztrálónak találtam. Persze a könyv végén a végső összecsapás mindenért kárpótolt, de valahogy mégis maradt bennem némi hiányérzet, főleg Éjúrral kapcsolatban. Ettől függetlenül a befejező kötetet is imádtam, rendkívül izgalmas volt, tele meglepetésekkel és egy perc üresjárat sem volt benne. A vége pedig... Nos én azzal is tökéletesen elégedett voltam, egyszerre volt keserédes és szomorú, ennek ellenére mégis kellőképp megnyugtató és kielégítő.

Szóval én mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az orosz-ihlette mágikus környezetben játszódó, magával ragadó, és rendkívül hangulatos, izgalmas kalandokkal és színes karakterekkel teli ifjúsági fantasyt. Olvassátok! Megéri.


A sorozat köteti:
3. Ruin and Rising - Pusztulás és felemelkedés

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Ruin ​and Rising
Sorozat: Grisa trilógia
Fordította: Sziklai István
Oldalszám: 392

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése