Abby Jimenez: Barátnak tartalak

június 26, 2020 Szilvamag 2 comments

Kristen Petersen nagyszerű életet él. Odaadó barátok veszik körbe, van egy csodálatos kutyája és egy szerelme, akivel életének hátralévő részét szándékozik leélni. Tyler, a hadseregben szolgál, és nincs az országban, de megígérte Kristennek, hogy hamarosan véglegesen hazatér és feleségül veszi. Csak egyetlen dolog hiányzik Kristen életéből, az anyaság, amiről egészségügyi problémái miatt örökre le kell mondania.

A barátnője esküvőjére való felkészülés izgalmas feladatnak bizonyul Kristen számára, különösen akkor, amikor a vőlegény tanúja is megjelenik a színen. Josh Copeland a legviccesebb, legszexisebb és legokosabb ember, akivel Kristen valaha is találkozott. És bár Josh társaságában különlegesnek érzi magát, és nagyon jól kijönnek egymással, két okból mégis makacsul próbál távolságot tartani tőle. Az első, természetesen Tyler, akivel ugye kapcsolatban áll. A második, hogy Josh nagy családot szeretne és Kristen ezt sajnos nem adhatja meg neki.

Ahhh… nem is tudom, hogy hol kezdjem. Annyira jól kezdődött az egész, aztán a felétől annyira félrecsúszott minden. A könyv elejét irtózatosan élveztem, rengeteget mosolyogtam rajta annyira humoros volt, szexi és szerencsére nem volt benne semmi felesleges dráma. A szereplők mindent megbeszéltek egymással, nem hazudtak, nem értették félre, nem beszéltek el egymás mellett, hanem tényleg őszinték voltak egymással és ez annyira kellemesen és üdítően hatott rám, hogy őszintén kezdtem megszeretni őket. Tetszett a szarkasztikus és pimasz hősnő karaktere, aki ami a szívén az a száján típus volt. És tetszett Josh nyugodt, vicces és kiegyensúlyozott alakja is.

Aztán a könyv második felétől hirtelen minden megváltozott. Tyler kikerült a képből és Kristen elkezdett titkolózni Josh előtt. Nem árulta el neki, hogy egy olyan műtéti beavatkozásra készül, ami után már soha nem lehet gyermeke. És mivel Josh nagy családra vágyott, így Kristen úgy döntött, hogy ez miatt már nem is lehet közös jövőjük. Értitek. Úgy döntött. Ő. Az, hogy Josh-nak mi lett volna erről a véleménye, az a kutyát nem érdekelte, egyébként sem tudott semmiről, és amiről nem tudunk, az meg ugye nem fáj.

Persze értem én, hogy Kristen úgy érezte, mivel nem tud gyermeket szülni nem ő az ideális nő Josh számára. De az, hogy oly sokáig sötétben tartotta, hogy csak játszott vele és úgy gondolta, hogy majd ő eldönti helyette, hogy mi a legjobb a számára, na az engem baromira idegesített.

Irtózatosan sajnáltam Josh-t, mert ez a szerencsétlen nem tehetett mást, mint hogy értetlenül állt az egész előtt, és bizakodott, hogy Kristen majd csak egyszer meggondolja magát. Ő csak annyit érzékelt az egészből, hogy Kristen hol magához rántja, szereti és hiányzik neki, hol pedig ellöki magától és szabályokat állít fel, melyek mindegyike kész röhej volt, mert a legfontosabbat, mely szerint a kapcsolatukban nem lehetett helye az érzelmeknek, egyikük sem tudott betartani. Ment is ez miatt Kristen részéről az önmarcangolás, nyavalygás meg a drámázás ezerrel. Hú, de idegesítő volt már egy idő után.

Aztán a történet háromnegyedénél volt egy csavar, amely jelentősen tompította a romantikus hangulatot, és teljesen megváltoztatta a történet többi részét. Persze a szerzőnek joga van arra vinni a történetet, amerre csak akarja, de azon kívül, hogy ezt a csavart feleslegesnek éreztem ide (szerintem szerencsésebb lett volna a második részt ezzel kezdeni), még érzelmileg is rendesen lehúzott. Úgyhogy hiába zárult tündérmesébe illően hőseink története, az addig vezető igencsak rögös útjukat a Kristen barátnőjével történt szörnyű esemény mégiscsak beárnyékolta.

A sorozat második része, A póráz két végén, Kristen barátnőjéről, Solanról fog szólni.

Ami igazán tetszett a könyvben, hogy a szerző nem félt belemerülni a "női problémák" és a meddőség témájába. Meglepő természetességgel beszélt Kristen egész életére kiható menstruációs zavarairól, és hogy mindez mennyire korlátozta a partnerével való szexuális életét. Kristen állapotának szomorú valósága mindig jelen volt a könyvben, mivel a szerző a mindennapi élet részévé tette – úgy, ahogy ez a valóságban is van - s mindezt olyan formában, hogy egyáltalán nem éreztem ez miatt kényelmetlenül magam olvasás közben.

Szóval összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, de a következő résszel azért már óvatosabb leszek - megvárok pár értékelést, mielőtt beszerezném. Az írónő szókimondó stílusa és humora egyébként nagyon tetszett, és rengeteg érzelem volt a könyvben – nekem már egy kicsit túl sok is volt belőlük – úgyhogy aki egy igazán humoros és szívfacsaró érzelmekkel teli olvasmányra vágyik, annak bátran ajánlom.