Julia Quinn: Hogyan ​fogjunk márkit (A korona szolgálatában 2.)

Egy kellemes romantikus kikapcsolódás reményében vettem kezembe a könyvet, és bizony nagyszerűen szórakoztam. Már szinte el is felejtettem, hogy mennyire élvezetesen és rendkívül szellemesen tud írni az írónő, amivel aztán mindig képes megnevettetni és levenni a lábamról. A Hogyan fogjunk márkit A korona szolgálatában sorozat második kötete. Bevallom hősiesen, az elsőt már olyan rég olvastam, hogy totál kiröppent a fejemből, de ennek ellenére nem éreztem magam elveszettnek, még ha az előző kötet párosa a könyv végén jelentős szerepet is kapott, hiszen mint mindegyik Quinn-regény, ez is megállja önálló kötetként is a helyét.

Történetünk hősnője, Elizabeth, szülei halála után egyedül neveli 3 testvérét, ami igen nehéz feladat számára, hiszen társalkodónői fizetése nemcsak arra nem elegendő, hogy rangjukhoz méltóan éljenek, de kisöccsét sem tudja bárói rangjához mérten iskolába járatni. Így nincs más választása, mint férjhez menni, de vajon kihez és hogyan?

És mintha az égiek meghallgatták volna kérdését, a munkaadója könyvtárában ráakad egy könyvre, aminek a címe: Hogyan fogjunk márkit. A probléma már csak az, hogy nincs a környezetében olyan gazdag úriember, akin a könyvben olvasott fortélyokat gyakorolhatná, hacsaknem az új jószágigazgató, aki nemrég ékezett a birtokra.

James Sidwellt, azaz Riverdale márkit azért hívatta magához nagynénje, Lady Danbury, mert zsarolás áldozata lett és Jamestől várta, hogy az elkövetőt kézre kerítse. A lady – hogy James a munkáját nyugodtan végezhesse - úgy mutatja be a birtokon, mint az új jószágigazgatót, akinek első számú gyanúsítottja éppen Elizabeth, a néni társalkodónője lett, aki rögtön felkeltette az érdeklődését a különös, féltve őrzött kézikönyvével. Olyannyira, hogy amikor megtudja miről szól, felajánlja, segít férjet találni neki, azaz megengedi, hogy rajta próbálja ki a csábítás trükkjeit, aminek aztán az eredménye…. áh, nem is mondom tovább, hiszen úgyis tudjátok. 

Szóval a történet nem túl furfangos, viszont annál humorosabb és romantikusabb, ami nekem most roppant jól esett. Olyan jó érzés volt újra elmerülni Julia Quinn regényében, ahol a szereplők megformálásával és kettejük egymásra találásának bemutatásával szerintem ismét nagyszerű munkát végzett az írónő. Jó volt látni, ahogy James és Elizabeth gyorsan összebarátkozott egymással és megtalálták a közös hangot,  a köztük zajló humoros párbeszédekről, melyek nem egyszer csaltak mosolyt az arcomra már nem is beszélve. Mindkettőjük karaktere szimpatikus volt számomra, hiszen James egy talpig úriember volt, hatalmas szívvel, és rendkívül nagy türelemmel, míg Elizabeth egy elszánt és erős, a családjáért a végletekig elkötelezett nő, aki ráadásul soha nem félt kinyilvánítani a véleményét, még Lady Danbury-val szemben sem, aki mint tudjuk, finoman szólva is egy elég nehéz természetű félelmetes idős hölgy volt. Jézusom, hogy én milyen jól szórakoztam ezen a házsártos matrónán. Ő volt a könyv fénypontja és egyben kulcsfigurája. Már a korábbi Quinn-regényekben lévő felvillanásaiért is teljesen odavoltam, de ebben a könyvben aztán tényleg brillírozott.

– Maga – mondta a lady és Elizabeth felé bökött az ujjával – nem vett részt a tegnapi jelmezbálon. 

Elizabeth-nek leesett az álla. – És ezt akarta nekem mondani?

– Nagyon nem tetszik a dolog. Magát – és Caroline-ra bökött – láttam. A sütőtök, ugye? Barbár gyümölcs.

– Szerintem zöldség – motyogta Caroline.

– Ostobaság! Gyümölcs. Magok vannak a húsában, tehát gyümölcs. Maga, fiam, hol tanult biológiát?

– A tökfélék családjába tartozik- nyögte ki Elizatbeth. – Nem hagyhatjuk ennyiben? Lady Danbury legyintett. – Bármi legyen is, Angliában nem terem, így engem nem érdekel."

Összességében élveztem a történetet, az egyetlen problémám, hogy véleményem szerint a végén Elizabeth kissé túlreagálta a konfliktust, és a probléma súlyához és következményéhez képest túl sokáig húzta a hisztit. Sőt, még az álszent jelzőt is megkockáztatnám vele kapcsolatban, ami azért is volt megdöbbentő számomra, mert a könyv elején egyáltalán nem ilyennek ismertem meg őt. Egyébként volt egy olyan érzésem is, hogy Quinn kisasszony talán azért húzta oly sokáig Elizabeth sértettségét, hogy meglegyen az elvárt oldalszám, ami igazán sajnálatos lett volna, hiszen anélkül is tökéletesen kielégítő és rendkívül szórakoztató történetet kaptunk. Szóval a könyv vége sajnos hagyott némi kívánnivalót maga után, de így sincs okom panaszra, mert a sok kellemes pillanat és az a pár óra önfeledt kikapcsolódás, amit a kötet olvasása közben éreztem, mindenért kárpótolt

A sorozat részei:
1. Hogyan fogjunk örökösnőt
2. Hogyan fogjunk márkit






Kiadó: Gabo

Eredeti cím: How to Marry a Marquis

Sorozat: Agents of the Crown 

Fordította: Dobos Lídia

Oldalszám: 316