Anna Cima: Tokióban ébredek

Régóta szemeztem már ezzel a könyvvel, amit igazából nem is magamnak szántam, hanem a fiamnak, aki kb. egy éve teljes japán-lázban ég. Gondoltam érdekelni fogja majd ez a könyv, de én hamarabb lecsaptam rá.

A történet két idősíkon játszódik, az egyikben a huszonnégy éves Janát ismerhetjük meg, aki japán tanulmányokat folytat Prágában, Tokióba szóló ösztöndíjért küzd, és egy felsőbb éves diákkal együtt – akivel később szerelembe bonyolódik - egy elfeledett japán író, Kavasita novellájának fordításán dolgozik. 

A másik szálon ugyancsak Janát láthatjuk, csak épp a 17 éves énjét, akinek annak idején a barátjával együtt sikerült eljutnia Japánba, ami annyira megtetszett neki, hogy nagyon nem szeretett volna onnan hazajönni. És ez a vágy, olyan erősen élt benne, hogy Jana lelke kettészakadt. Az egyik fele visszatért Prágába, a másik fele pedig valamilyen fura varázslat folytán, tér és időhurokba keveredve Tokió egy forgalmas negyedébe, Sibujában rekedt, ahonnan aztán sehogyan sem tudott szabadulni. Ezt a szálat irtó szürreálisnak találtam, hiszen Jana olyan szellemként élt évekig ezen a helyen, aki nem tudott enni, aludni és a város egy meghatározott területén mozoghatott csak, mivel bármerre indult, egy idő után mindig ugyanoda, Hacsikó kutya szobrához jutott vissza. Ugyanakkor ez a szál volt a legérdekesebb is számomra, mert gondoljatok csak bele, milyen izgalmas dolog lehet már láthatatlan formában lófrálni kedvenc városodban megfigyelve az ott élő emberek kultúráját, szokásait és életét. Mondjuk hét év már nekem is túl sok lett volna, de pár napot, hetet vagy akár hónapot, simán kibírnék.

Tehát a könyv tulajdonképpen Jana körül forog, de van még itt egy harmadik szál is, ami ugyan nem volt túl terjedelmes, de szerintem annál jelentősebb, rám legalábbis mindenképp nagy hatással volt. Ez pedig az elfeledett író, Kavasita novellájának története volt. Kavasita műve, ami egyébként nagyon úgy tűnt, hogy önéletrajzi ihletésű, egy egészen új szintre emelte a történetet. Szerettem ezeket a részeket és alig vártam, hogy Jana még többet fordítson le belőle, annak ellenére, hogy szomorúnak és kissé nyomasztónak éreztem őket. 

A könyvben található rajzokat Anna a férjével közösen készítette. 

Bevallom, annak ellenére, hogy a regény hangulata nem húzott magába, élveztem az olvasását. Amióta befejeztem, azóta azon kattog az agyam, hogy milyen jól kidolgozott és kivitelezett, mennyire összetett és ötletes, és hogy milyen egyedi és különleges volt ez az egész. Nagyon tetszett, hogy a könyv végére a szálak összeértek, és hogy egyes karakterek itt is, ott is - Prágában és Tokióban - is feltűntek, sőt befolyásolták és alakították Jana életét. Ezek a kapcsolódások tették igazán izgalmassá a történetet, illetve a Kavasita író utáni irodalmi kutatásokról szóló részek, amik szerintem rendkívül sokat adtak a könyvhöz. 

Összességében hatalmas meglepetést okozott számomra ez a kötet és csakis a szó jó értelmében. Ez lenne Anna Cima első regénye? Le a kalappal előtte.

 

Kiadó: Metropolis Media
Eredeti cím: Probudím se na Šibuji
Fordította: Kolláth Anna Laura
Oldalszám: 400