Októberi zárás

Októberben semmi különös nem történt velem. Nem voltunk a családdal kirándulni, meg úgy egyáltalán sehol sem, pedig jó lett volna egy kicsit kikapcsolódni. Az egész hónap végig munkával telt, na meg erős fogyókúrával – igen-igen, én így készülök az ünnepekre -, amivel őszintén szólva még soha nem haladtam ilyen jól. Olvasás terén három könyvet (Åsa Larsson – Ingela Korsell A varázsbot, J. D. Robb A halál fényében és Belinda Bauer A látó) sikerült befejeznem és egy monstrumba (Dermesztő nyár) belekezdenem. Vásárlás tekintetében pedig, mint mindig, most is elég aktív voltam, merthogy öt könyvvel lettem gazdagabb.

A Csak egy pillanat-ot a molyról szerettem volna beszerezni, de a molyocska, akitől megvásároltam „véletlenül” nem a megbeszélt könyvet küldte el nekem, hanem valami egészen mást, amit aztán még rám is akart tukmálni. Türelmes ember vagyok - bár, ha problémás ügyfelekkel beszélek, akkor a férjem nem így látja -, mindenesetre minden megoldásra nyitott voltam, de az ügy így sem haladt, és amikor tök véletlenül megtudtam, hogy egy másik molyos ismerősöm is pont így járt, pont ezzel a molyocskával és pont ezzel a könyvvel, hát akkor bizony elgurult a gyógyszerem.

Az ügy végül sárdobálás nélkül zárult, mivel anyagi kár nem történt. Visszakaptam az átutalt pénzt, de könyvem az nem lett - és most jön a lényeg -, így meg kellett rendelnem. (Igen, ez az a pont, amikor elindultam a lejtőn.) És ha már rendeltem, akkor ugye az ingyenes szállítás végett muszáj volt emelnem az összeget, így került egy laza csuklómozdulattal a kosaramba a Nincs kiút és a Találkozások. Aztán ott van még a Déli álmok, amit potom 300 forintért vettem egy antikváriumban - sok jót olvastam már róla, így nagy örültem, hogy megszerezhettem. Az elmúlt napok könyvesboltja pedig molyos vásárlás volt - a fent említett esetnél sokkal sikeresebb.

Sorozatok és filmek tekintetében semmi emlékezeteset nem néztem, kivéve a Daybreak-et (magyar címén Napkelte), amit egyszerűen imádtam. Úgy rémlik, hogy talán két-három nap alatt sikerült ledarálnom az egész évadot, annyira berántott és elszórakoztatott. Hihetetlenül jól volt: kreatív, látványos, eredeti, ráadásul rendkívül humoros, meglepő és véres… áhhh, nem is emlékszem, hogy utoljára mikor fogott meg ennyire egy sorozat. Totál kikapcsolta az agyamat, sokat nevettem rajta és amikor vége lett az utolsó résznek is, csak annyit tudtam mondani a férjemnek róla, hogy hát ez kurva jó volt! Nem szeretném túlhype-olni a dolgot, mert ha megnézitek a trailert, úgyis rögtön tudni fogjátok, hogy nektek való-e vagy sem. Mindenesetre nekem ez a tiniruciba bújtatott Mad Max-es hangulat nagyon bejött, és a szereplőket is mind imádtam, még a nagyon-nagyon gonoszokat is, szóval nézzétek, szerintem megéri.