Belinda Bauer: A látó

november 24, 2019 Szilvamag No comments

Belinda Bauer nevével A 19-es holttest regénye kapcsán találkoztam először. Emlékeszem, anno nekem az a könyve nagyon tetszett, így nem volt kérdéses, hogy a következő regényére is mindenképp kíváncsi leszek. Ami – már most elárulhatom - ismét egy olyan egyedi és összetett történet volt, aminek pár nap alatt a végére is értem, szóval igen, ez a regénye is elnyerte a tetszésemet.

Amikor november elején egy fiatal apa, James Buck elindul reggel otthonról és a bejárati ajtót véletlenül nyitva hagyja maga után, a négy éves kisfia, Daniel, örökre eltűnik. Anna, James és Daniel átlagos család voltak, de ezután az eset után minden megváltozik. James magát okolja a fia eltűnése miatt, és ami a legrosszabb az egészben, hogy a felesége sem menti fel e teher alól. Anna pedig minden nap kimegy a házuk elé, és tisztára sikálja azt az öt lábnyomot, amit Daniel hagyott eltűnése napján a frissen öntött betonban. És ez nem minden. Anna nem csak a fia apró lábnyomait tisztogatja minden nap, hanem a lakásukat is kényszeresen „csíramentesíti”. Ráadásul öngyilkos gondolatai is támadnak néha, szóval teljesen megtört és magába fordult, a férjével való házassága pedig finoman szólva is mindkettőjük számára csak szenvedés volt.

Aztán itt van nekünk Marvel főfelügyelő, a történet másik főszereplője, aki még mindig megszállottja annak a megoldatlan ügynek, melyben egy tizenöt éves lány, Edie Evans tűnt el egy évvel korábban az iskolába vezető úton. Edie és Daniel eltűnése látszólag nem függ össze egymással, de amikor Anna kétségbeesésében egy halottlátóhoz fordul segítségért, aki véletlenül pont az a személy, akit Marvel felügyelő keresett fel anno az eltűnt lány ügyében, a két eset valamilyen módon mégis összekapcsolódni látszik.

Nincs olyan fájdalom, mint egy gyászoló anya megtört szíve, és Bauer ezt az érzést hihetetlenül jól tudta ábrázolni. Anna érzelmi élete, a gyermeke elvesztése miatt érzett fájdalma, kétségbeesése és szűnni nem akaró szenvedése, végig kézzel tapintható volt a regényben. Akárhányszor olvastam róla, mindig összefacsarodott a szívem, szóval én tökéletesen megértettem Annát, amikor valamilyen kapaszkodó és remény után kutatva felkereste azt a bizonyos halottlátót. Anna karaktere hihetetlenül jó volt. A mások iránt érzett együttérzése, a segíteni és tenni akarása, amikor annál nagyobb csapást, mint hogy egy szülő elveszítse egyetlen gyermekét, el sem tudok képzelni - őszintén megérintett. Én úgy gondolom, hogy az ő karakterének - és ez által az egész könyv - nagyszerűsége elsősorban ebben, na meg a rémisztő látomásaiban, álmaiban és a szoba falára rajzolt könyörtelen kék köreiben rejlett.

Marvel főfelügyelő karaktere már egészen más tészta. Ő egyáltalán nem került közel a szívemhez. És nem csak azért, mert képtelen volt hinni az irracionális dolgokban, és hogy bárki képes lenne valamilyen telepatikus módon kapcsolatba lépni egy eltűnt személlyel. Hanem mert egy olyan durva, és bunkó faszkalap volt – bocs a durva kifejezésért, de ezt a könyvből idéztem -, hogy a való életben az ilyen alakokat messziről elkerülném. Persze nem tagadom, én is fenntartással kezelem az olyan misztikus képességeket, melyek segítségével az univerzum titkai csak úgy megnyílhatnak bárki előtt, na de ha erre ne adj isten, kézzel fogható bizonyítékok is szolgálnának, akkor bizony elgondolkodnék kicsit, és nem utasítanám el rögtön csípőből az egészet. Mindazonáltal azt is el kell mondanom, hogy hiába bosszantott Marvel konoksága és megingathatatlan hite a mindennapi előítéletekben, az ő karaktere és a hozzá kapcsolódó fekete humor nélkül bizony közel sem lett volna ilyen érdekes és élvezetes a történet.

Egy szó, mint száz, Bauer most is hihetetlen jól szőtte a szálakat és építette fel a feszültséget. A karakterek és a közöttük felmerülő váratlan kapcsolatok annyira érdekesek és sokszor annyira abszurdak voltak, hogy nem győztem csak pislogni rajtuk. És bár ebben a műfajban általában nem nagyon vagyok oda a természetfeletti rejtélyekért, mivel azok gyakran hiteltelenné teszik a sztorit, de itt annyira jól volt tálalva és olyan jól működött az egész, hogy semmi kivetnivalót nem találtam benne.

Egyetlen problémám volt csak a könyvvel, és az Edie (az egy évvel korábban elveszett kislány) eltűnésének valódi oka volt, amit annyira hihetetlennek, és annyira… nem is tudom…. abszurdnak és valószerűtlennek éreztem, hogy amikor az kiderült, ott kissé megbicsaklott számomra a történet, és igen, bevallom, kissé csalódott is voltam. Ám ennek ellenére mégis azt mondom, hogy A látó egy nagyon élvezetes és érdekes olvasmány volt, amit azoknak, akik szeretik a karakter-vezérelt és egy kis misztikummal meghintett nyomozós történeteket, azoknak mindenképp csak ajánlani tudom.