2019/09/27

,

Juliette utazik ~ utazókönyv projekt

A Juliette nagy utazása egy nagyon kedves és bájos mese, amit lassan, ízlelgetve kell olvasni. Még nem értem teljesen a végére, de amit eddig el tudok róla mondani, hogy ez a történet egyfajta tisztelgés a könyvek előtt. A könyvek szépségéről és az olvasás öröméről szól, ezért is gondoltam úgy, hogy utazókönyvet csinálok belőle. Remélem lesz köztetek olyan, akit megtalál, akinek tetszeni fog, akit elvarázsol és kellemes élményt nyújt majd számára.

Néhány apróság:
  • Ha olvasni szeretnétek a könyvet, akkor itt, vagy levélben, de akár a molyon is jelezhetitek nekem. Illetve majd később arról is szeretnék hírt kapni, ha elindítottátok/megkaptátok a könyvet, mert jó tudni, hogy épp merre jár. (Mindenesetre az útját én itt fogom vezetni.)
  • Kérlek benneteket, hogy tartsátok be a határidőt – 21 napot lehet nálatok a könyv.
  • Aki ingerenciát érez rá az nyugodtan összefirkálhatja és írhat bele (jó móka lesz később elolvasni, és szép emlék marad majd számomra).
  • Mivel a könyv kicsi, így postakész borítékba is simán elfér. Kérlek benneteket úgy csomagoljátok, hogy ne sérüljön, szóval amennyire lehetséges azért vigyázzatok rá.
(A bejegyzés linkje az oldalsávból mindig elérhető lesz.)

Jelentkezők:
Zsanna525 
Nikolett0907  
Garbai_Ildikó
NickyEper
Pöfivonat
Filippino
Medizonka
Adri 

Jó szórakozást, kellemes olvasgatást kívánok mindenkinek!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése