Jessie Burton: A babaház úrnője

A babaház úrnőjét már akkor kinéztem magamnak, amikor még csak a kiadó várható megjelenései közt volt látható, úgyhogy ahogy előrendelhetővé vált, rögtön le is csaptam rá. Bevallom azért kicsit féltem, hogy nem éri majd meg a pénzét, de kár volt aggódnom, mert amellett, hogy a külcsín rendkívül kellemes, a belbecs sem marad el mögötte.

Időben 1686-ban járunk, főhősünk pedig egy tizennyolc éves fiatal lány, Petronella Oortman, aki azért érkezik Amszterdamba, hogy elfoglalja helyét a dúsgazdag és jóképű kereskedő férje, Johannes mellett. Petronella fiatal, kezdetben kicsit félénk, de lelkes feleségnek bizonyul, aki nemcsak akar, de szeretne is eleget tenni házastársi kötelezettségeinek, amire azonban a férje, valami oknál fogva nem tart igényt. Petronella nem tudja mindezt mire vélni, nem érti a férje tartózkodását, csakúgy, mint a férfi barátságtalan nővérének viselkedését sem, aki minden jel szerint nem nagyon örül az ő jelenlétének. Miközben Petronella kétségbeesetten igyekszik beilleszkedni új családjába, különös dolgok sora veszi kezdetét, egy bizonyos babaház körül, amit a férjétől kapott eljegyzési ajándékként, és ami nem mellesleg az ő házuk pontos kicsinyített mása. Nella, hogy elterelje figyelmét a mellőzöttségéről, beleveti magát a babaház csinosításába, és néhány apró dísztárgyat rendel levélben egy miniatűrkészítőtől, melyek kézbesítése után rejtélyes módon még több, a ház belső bútoraira és az ott lakókra a megtévesztésig hasonlító kiegészítők és babafigurák érkeznek. Mindebben a legérdekesebb és egyben a legfélelmetesebb, hogy ezek a bábuk olyan eltitkolt igazságokat mutatnak meg Nellának, amik előbb vagy utóbb valóra válnak. És mindez elég rémisztő tud lenni, főleg akkor, ha az ember nem tudja eldönteni, hogy a miniatűrkészítő figurái jelzik, vagy épp okozzák a házban történt tragédiákat.

Az utóbbi olvasmányaim annyira pörgősek és könnyen fogyaszthatóak voltak, hogy azokat szinte egyhuzamban olvastam ki, úgyhogy hangulatügyileg nem telepedtek és tettek mély benyomást rám, de ez.… ez a könyv, ez más volt. Itt a történet a kötet első két harmadában olyan szépen, mondhatni kínzó lassúsággal hömpölygött, hogy azt öröm volt olvasni. Gyönyörűen építette fel az írónő a regényt, melynek az eleje meglepő mód nekem jobban tetszett (a lassúsága ellenére is vagy épp pontosan azért), mint a vége, ahol már az események alakulása gyorsabb tempóra váltott.

Ahogy a könyv elején Nella belép a Brandt-házba, vele együtt én is egy kívülálló szemén keresztül kezdtem el vizsgálni a családot, és csak lassan, fejezetről fejezetre haladva vált nyilvánvalóvá számomra, hogy milyen bonyolult érzelmi viszonyok is kötik össze a ház lakóit. A könyv atmoszférája annyira erős és annyira átható, hogy ha akartam volna sem tudtam volna szabadulni tőle. Ez a kissé nyomasztó és borzongató, semmi jót nem ígérő hangulat már a legelső oldalaktól kezdve fogva tartja és nem ereszti az olvasót. Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor olvasás közben a zsigereitekben érzitek, hogy itt valami készül, valami rossz közeleg - nos, valahogy én is így éreztem ezzel a történettel kapcsolatban.

Petronella Oortman babaháza (Rijksmuseum, 1686-1710 körül)

A regény központi szereplője Nella, maga a történet pedig tulajdonképpen az ő felnőtté válásának a drámája, amit Jessie Burton véleményem szerint eszméletlenül jól írt meg. Rendkívül ügyesen rajzolta meg azt a rejtélyt, ami az egész házat és az ott lakók életét körüllengte. Szinte kézzel fogható volt az a sötét és mindent átható titok, ami a könyvben felettünk lebegett, és ami a végén aztán kíméletlenül ránk omlott.

Muszáj említést tennem arról is, hogy milyen élethűen ábrázolta a szerző a 17. századi amszterdami életet, ahol nemcsak a nők szerepe volt problematikus, hanem a másságot is teljes mértékben elítélte a társadalom, és az emberek pénzhez való viszonya is sokszor nem volt épp egészségesnek mondható.

A szereplők közül a legkiismerhetetlenebb és az igazi rejtély számomra a szigorú és félelmetes Marin - Johannes testvére - volt, aki nemcsak az egész házat igazgatta és vitte a hátán, hanem Johannes üzleti ügyeiben is jelentős mértékben részt vett, ami ebben a korban a nőkre igazán nem volt jellemző.

"Madame Marinban van valami különleges. Olyan, mint egy csomó, amit mindannyian ki akarunk bogozni."

Egy szó, mint száz, különleges könyv volt ez számomra. Egyrészt, mert maradandó élményt nyújtott, másrészt mert arra késztetett, hogy minden idegszálammal odafigyeljek rá, mivelhogy amellett, hogy egy meglehetősen izgalmas és érdekes történelmi korszakban játszódott, egy kis mágikus realizmus is átitatta az egészet, melytől nemcsak rendkívül hangulatosnak, de érzelmileg is felkavarónak éreztem a könyvet. És bár tudom, hogy egy kerek és lezárt történettel volt dolgom, mégis maradt némi hiányérzet bennem a végével kapcsolatban, ami biztos, hogy csakis az én érzékeny lelkemnek köszönhető, mely minden könyvtől valami nagy és boldog befejezést vár remél.

Jessie Burton

A kötet külleme szerintem mindenki számára szemet gyönyörködtető. Nagy örömömre keménytáblás, bevarrt könyvjelzővel - imádom – és bársonyos hatású külső fedőborítóval. Ezen kívül a szöveg is jó tagolású, nincsenek elírások és a betűmérettel sem volt semmi problémám, ráadásul a könyv lapjai is frankón egyben vannak, mely miatt nem törik és szakad az egész... egyszóval remek kiadvány.

Az eredeti bejegyzés 2015. május 7-én íródott.

Kiadó: Libri

Eredeti cím: The Miniaturist

Fordította: Farkas Krisztina

Oldalszám: 504