2018/09/05

Könyvespolcra velük!

Az ősz beköszöntével a könyvújdonságok száma is hirtelen megugrott, aminek természetesen minden könyvmoly csak örülni tud. Hiszen a nyári fullasztó melegben mindig kissé nehezebben megy az olvasás, mint az esős, kissé borús napokon, amikor az ember a kedvenc fotelébe kuckózva a könnyebb hangvételű nyári könyvek után/mellé sokkal szívesebben vesz elő mélyebb és komolyabb mondandójú történeteket is. Szóval ez az őszi-téli időszak szerintem olvasásért kiált, úgyhogy az utóbbi heteknél jóval nagyobb lendülettel és olvasási kedvvel vágtam neki a szeptembernek, mely változás örömére gyorsan billentyűzetet is ragadtam és készítettem egy olyan listát, melyek mindegyikét, ismétlem mindegyikét olvasni szeretném. Természetesen igyekeztem mindenféle stílusban olvasnivalót találni magamnak - mint látjátok nem sok sikerrel -, de az igazság az, hogy még mindig azt szeretek olvasni, amihez épp kedvem van és megkívánok, úgyhogy a választottjaim elsősorban a romantikusok, krimik és thrillerek műfajból kerültek ki. De télen ígérem, hogy mindenképp beiktatok egy-két kötetet a 1001 könyv kihívás listájából is, ami szerintem egy baromi jó kezdeményezés, úgyhogy szívesen veszek részt benne.

Ám addig is mutatom azokat a regényeket, amiknek mindenképp helyük lesz a könyvespolcomon.

Az amerikai örökösnőt elsősorban azért választottam, mert a fülszövege és a borítója azonnal megfogott. Amikor pedig egy kicsit jobban utána is néztem láttam csak, hogy ez nem is olyan friss könyv, mint ahogyan azt gondoltam, ugyanis legelőször 1980-ban jelen meg. Ami persze nem baj, sőt! Amikor azt olvastam az írónőről, hogy a gótikus és romantikus hangulatú történelmi regények legismertebb szerzője volt csak még jobban megerősített abban, hogy nekem ez a könyv kell.

Dorothy Eden: Az ​amerikai örökösnő

New York, 1915 tavasza.
A dúsgazdag, elkényeztetett Clemency Jervis hajóra száll, hogy a Lusitania fedélzetén átszelje az óceánt. Alig várja, hogy megérkezzen Angliába a vőlegényéhez, Lord Hugo Hazzardhoz. De az ír partoktól néhány mérföldre a németek megtorpedózzák a luxus óceánjárót.
A kevés túlélők egyike Hetty Brown, Clemency szobalánya. Rejtélyes módon kiskorától hasonlít az úrnőjére, és a katasztrófa éjszakáján a mentőegységek összetévesztik vele. Ekkor Hetty merész elhatározásra jut: elkezdi élni Clemency életét, és hozzámegy a lordhoz.
Ám nem csupán Hetty rejteget titkokat. Az angol kastélyban másoknak is bőven van takargatnivalójuk. Ahogy telik az idő, a szobalányból lett örökösnő egyre biztosabb benne, hogy az életére törnek.
Csak még azt nem tudja, ki és miért.
Várható megjelenés: 2018.09.15.


Ezen a könyvön szintén a borítója és a fülszövege miatt akadt meg a szemem, ami egy igazán izgalmas és különös atmoszférájú, mágikus realizmussal fűszerezett történetet ígér.

Imogen Hermes Gowar: A ​hableány és Mrs. Hancock

1785 szeptemberében egy este türelmetlen kopogtatás hallatszik Jonah Hancock, a kereskedő ajtaján. Egyik hajóskapitánya toporog a küszöbön, miután eladta Jonah hajóját egy hableányért.
A hír végigsöpör a dokkokon, kávéházakon, szalonokon és bordélyokon, minden áldott lélek Mr. Hancock csodálatos teremtményét akarja látni. A hableány érkezése kizökkenti a kereskedőt a hétköznapok világából, és a legelőkelőbb körökbe kínál számára belépőt. Így ismerkedik meg egy pazar estélyen Angelica Neallel, a neves kurtizánnal, s egyben a legvonzóbb asszonnyal, akit valaha látott… A találkozásuk mindkettőjük életét veszedelmes, új vizekre sodorja. Vajon képesek lesznek-e megküzdeni a sellőknek tulajdonított, pusztító erők hatalmával?
Várható megjelenés: 2018.11.05.


A szépség házát azért néztem ki magamnak, mert a története Kolumbiában játszódik, mely név hallatán nekem automatikusan csupa olyan rossz és veszélyes dolog jut az eszembe, mint a drog és a drogháborúk, az emberrablások és a gerillák… Szóval nagyon kíváncsi vagyok rá.

Melba Escobar: A ​szépség háza

Üdvözöljük ​A szépség házában!
Ma Karen fog gondoskodni önről.
Kapcsolja ki a telefonját. Lazítson, engedje el magát. Bármit mond is, Karen itt lesz, és meghallgatja önt. Minden hölgyet meghallgat, aki itt megfordul. Karen mindig diszkrét.
És ön tud titkot tartani?
Karen kozmetikus, aki a jobb megélhetés reményében költözik a kolumbiai fővárosba. Miután munkát kap A szépség házában, nemcsak arcmasszázzsal és szőrtelenítéssel foglalkozik, hanem rájön arra is, miért halt meg az egyik vendége.
Az intim beszélgetések és vallomások során Karen akaratlanul is a szépülni vágyók bizalmasává válik: egy pszichoanalitikusé, egy kongresszusi képviselő feleségéé, egy híres televíziós műsorvezető nőé és egy vigasztalhatatlan anyáé is, aki az igazságot keresi egy olyan országban, ahol az igazság pénzért vehető. Amikor egy tizenéves lány érkezik a szalonba iskolai egyenruhában, és alkoholtól bűzlik, Karen hallgat. És akkor sem szól semmit, amikor a lány meghal.
A szalonban felbukkanók nem különösebben rokonszenvesek, az életük sem irigylésre méltó: a férfiak egoisták és nőgyűlölők, a nők pedig maguk is elfogadják az alávetettséget és a bántalmazást.
Egy erőszak és korrupció uralta országban lehet a történeteknek boldog végkifejlete?
Várható megjelenés: 2018.10.15.


Jane Corry neve nem ismeretlen számomra, hiszen előző könyve - A férjem felesége – anno nagyon tetszett, így nem volt kérdéses, hogy erre a könyvére is feltétlen vevő leszek.

Jane Corry: A ​halott ex

Megcsalt.
Hazudott.
Meghalt.

Vicki férje, Daniel egykor azt ígérte, hogy jóban-rosszban, egészségben és betegségben is szeretni fogja a feleségét. De miután egy brutális támadás miatt Vicki epilepsziás lett, otthagyta őt, és lelépett a barátnőjével.
Amikor Vicki egy nap megtudja, hogy a férje eltűnt, először örül, hogy végre megszabadult tőle. A rendőrség azonban később bizonyítékot talál rá, hogy Daniel meghalt, és azt gondolják, Vickinek is köze van ehhez.
Mi történt azon az éjszakán, amikor Daniel eltűnt?
És hogyan bizonyíthatja Vicki az ártatlanságát, ha ő maga sem biztos benne?

Jane Corry korábban egy magazin tudósítója volt, és három évig élt egy rendkívül szigorúan őrzött férfibörtönben, hogy tanulmányozza az ottani életet. Addig még sosem volt fegyházban, és a gyakran hajmeresztő élményei hatására írta meg nagysikerű regényeit, a Vértestvéreket és A férjem feleségét, melyek a Sunday Times bestseller listájára is felkerültek.
Várható megjelenés: 2018.11.08.


A Maxim kiadó újdonságai közül többre is szemet vetettem, de ami a leginkább felkeltette az érdeklődésemet, az ez a könyv volt, ami szerencsére nem sorozat.

Karen M. McManus: Lehull ​a lepel

Ebben ​a magával ragadó, lerakhatatlan történetben megtudhatjuk, mi történik akkor, amikor öt idegen együtt sétál be egy terembe, de csak négyen jönnek ki élve onnan. Figyelj nagyon, és talán sikerül megoldanod a rejtélyt. Hétfő délután a Bayview gimi öt diákja büntetését tölti egy osztályteremben. Bronwyn, az ész, a Yale-re készül, és soha nem szegi meg a szabályokat. Addy, a szépség, a tökéletes bálkirálynő megtestesítője. Nate, a bűnöző, most feltételes szabadlábon van dílerkedés miatt. Cooper, a sportoló, bajnok baseball játékos. És Simon, a különc, a Bayview gimi hírhedt pletykarovatának szerkesztője. Csakhogy Simon nem éli túl a büntetést. Mielőtt még kijöhetnének a teremből, Simon meghal. A nyomozók szándékosságot sejtenek a halál körül. Simon hétfőn halt meg, keddre viszont pletykaáradatot tervezett nyilvánosságra hozni legismertebb osztálytársairól. Ezzel pedig mind a négyüket a gyilkosság gyanúsítottaivá teszi. Vagy az is lehet, hogy mindannyian egy szabadon portyázó gyilkos bűnbakjai? Mert mindenkinek vannak titkai, nem igaz? De vajon milyen messzire mennél el, hogy ne lepleződj le?
Várható megjelenés: 2018.10.02.


Végezetül pedig ismét egy izgalmasnak ígérkező thriller, amiről már most lehet tudni, hogy a megfilmesítése jogát a Reese Witherspoon által alapított Hello, Sunshine! filmgyártó vállalat szerezte meg. A könyv kiadási jogát pedig még a megjelenés előtt tucatnál is több nemzetközi kiadó kapkodta el. Szóval, ha oly sokan ennyire ígéretesnek tartják, akkor biztos tud valamit - muszáj lesz utána járnom.

Catherine Steadman: Zavaros ​vizek

TUDOD, ​MEDDIG TART MEGÁSNI EGY SÍRT?

A jóképű bankár férjre fényes jövő vár. A tehetséges filmrendező feleségre ígéretes karrier. Nászútjuk fantasztikusan kezdődik a trópusi Bora Bora szigeten. Koktélok, lustálkodás, napozás az óceánparton. Aztán búvárkodás közben rátalálnak egy hatalmas zsák készpénzre és ékszerre.
Úgy döntenek, senkinek sem szólnak a titkukról. Hiszen ha más nem tud a vagyonról, miért ne tartanák meg? És ezzel kezdetét a veszi a pokoli eseménysorozat, amelyről végig nem tudni, vajon ki mozgatja a szálakat a háttérben.
Várható megjelenés: 2018.09.30.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése