2016/06/08

Néhány csepp Az élet esszenciájából

Egy nagyon ígéretes - és ha a női megérzésem nem csal, akkor egy igazán humoros és léleksimogató - könyvet szeretnék most nektek bemutatni, illetve ajánlani ezekkel a vicces és rendkívül bájos szösszenetekkel. Én ahogy elolvastam őket rögtön szerelmes lettem a kötetbe, melynek története elég szerteágazó, valójában novelláknak álcázott családregény, de beszéljen helyettem inkább a könyv, olvassátok és engedjétek magatokat elvarázsolni. :)


„Természetkedvelő munkatársat keresünk. Magánytűrés kötelező, nagy láb előny.

Egy ilyen álláshirdetést olvasva jobb, ha az ember menekül. Aurorának azonban nincs sok választása - kénytelen belevágni.
Munkaadója egy whisky lepárlót üzemeltető skót család. Munkahelye a szabad mező: se állatok, se növények, semmi igazi tennivaló. Munkaeszköze - és egyetlen hű társa - egy pár óriás méretű gumicsizma. Aurora dolga pedig, hogy a vidéket járja, és sejtelme sincs, miért fizetik."

“Poppy készségesen fel is világosította az ő kishúgát a jó házasság titkáról: a férfiaknak van valamijük, amit egy nő sose felejtsen el nagy becsben tartani. Az önérzetük. Leona őszintén bevallotta, hogy ő ennél valami kézzel foghatóbbra gondolt, de Poppy erre azt válaszolta, hogy persze, a kézzel foghatót is nagy becsben kell tartani, de az önérzet sokkal fontosabb.”


"A halgazdaságba azért mentek a kiscsoportosok, hogy megnézzék a halakat. (Eddig, gondolom, semmi meglepő...) Estella nem egészen tizenkét másodperc után unta el a halakat. (Halak. Úsznak. Ha soha nem láttál még halat, akkor is unod tizenkét másodperc után. Márpedig Estella látott már halat. Világ- és hal-látott kislány volt már négyévesen). Amit nem látott még soha, az a kormánykerék volt. Egy gyönyörű, fából faragott kormánykerék az ezüstös pikkelyű halak tárolómedencéje és az aranyszín pikkelyű halak tárolómedencéje között. Mit kezd egy négyéves egy kormánykerékkel?
– Nézd, óvónéni, tudom tekerni – osztotta meg felfedezését az óvónőkkel, miközben közel négyezer ezüstös pikkelyű halat engedett át közel hatezer aranyszín pikkelyű hal közé, az egyik tárolóból a másikba. A halak láthatóan nagyon boldogok voltak a hirtelen megnövekedett tértől, és a kiscsoportosok is nagyon boldogok voltak, hogy a halak ilyen boldogok, de a halgazdaság vezetője, érthetetlen okokból, nem volt annyira boldog. És az óvónők abban az évben már csak egyszer vitték el valahová a kiscsoportot: amikor Estella tüszős mandulagyulladással otthon feküdt az ágyacskájában. (Akkor a tűzoltóságra mentek.)"


"Leona képes volt a két fülével kétfelé hallani. A nők általában képesek az osztott figyelemre. Három-vagy többgyermekes anyák minden különösebb erőfeszítés nélkül hatványozzák az alapképességet, míg a férfiak közül legfeljebb a szimultán sakkjátékosok ugorják meg a lécet. Ennek oka az őskorban keresendő. Ha a férfi vadászni indult, és koncentrált figyelem helyett az eget, a fákat, vagy az előtte haladó vadász seggét bámulta, bizony nagy meglepetés érte, amikor megérkezett a mamut. A nő otthon maradt a gyermekkel, és a barlang közelében bőségesen termő bogyós növényzettel. Sem a gyermek, sem a bogyók nem akarták felfalni a találkozáskor. Így lett az osztott figyelem a nők kiváltsága."


"Amíg a fagylaltra vártak, Patrick elmesélte, hogy egész gyerekkorában épületeket meg templomokat kellett nézegetnie minden kiránduláson és nyaraláson, mert az apja egy megszállott építész, aki csúnyán pályát tévesztett a családi lepárlóval, ezért aztán mindent megtett, hogy Patricket az építészet érdekelje. De sajnos, Patricket az építészet egyáltalán nem érdekelte, egy kicsit se, soha, (mert amit az ember így vénásan kap a szüleitől, az már egészen kicsi korában se érdekli, még csak véletlenül se).
– Miért, téged mi érdekelt? – kérdezte Marion.
– Engem már akkor is a fagylalt – vallotta be Patrick, és aztán egy egész adagot vett Marionnak, tölcsérbe, és magának egy másikat, szintén tölcsérbe, (csak ő még kért mellé egy kiskanalat is, mert meggyőződése volt, hogy férfi nyilvános helyen nem nyal fagylaltot, mint ahogy nő nyilvános helyen nem harap bele egy banánba)."

Kiadó: Syllabux Könyvkiadó
és várhatóan a Könyvhétre jelenik meg.
A borítóval kapcsolatban kissé zavarban vagyok, mert nem pont ilyet képzeltem magam elé az idézetek alapján, de állítólag a pirosnak jelentősége van, meg minden más egyébnek is ami rajta van, úgyhogy én állok elébe és tűkön ülve várom, hogy a kezembe vehessem. :)


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése