Julia Quinn: Csudajó (Csudajó trilógia 1.)

Történetünk hősnője, Emma Dunster, egy kissé makacs és makrancos vörös hajú szépség, aki nem mellesleg egy amerikai hajózási vállalat leendő örökösnője. Édesapja azzal a nem titkolt szándékkel küldi őt londoni rokonaihoz, hogy ott majd hátha észhez tér és a vállalat ügyei helyett inkább a férjkeresésre koncentrál. Ami egyébként nem is lenne nehéz feladat számára, mivel vörös hajával, filigrán alkatával igen feltűnő szépségnek számít, ráadásul „amerikaisága” is külön érdekesség a londoni elit köreiben.

Történetünk hőse pedig Ashbourne hercege, nevezetesen Alexander Edward Ridgely, egy zöld szemű, sötét hajú, örök agglegény és nagy nőcsábász hírében álló férfi, aki bár csalódott a nőkben - véleménye szerint a nőket csakis a férfiak pénze érdekli - ettől függetlenül mégsem veti meg a gyengébbik nem társaságát.

Szereplőink különleges körülmények között találkoznak egymással. Emma épp a kisasszonyi teendői elől menekülve cselédruhába öltözve indul a piacra tojásért, amikor találkozik a herceggel és megismeri annak becses családját. Pontosabban csak miután sikerül megmentenie a herceg keresztfiát, akit egy bérkocsi majd halálra gázolt történik meg az ismerkedés, mely hőstett után Emma már nem menekülhetett a Ridgely-család hálájától, de legfőképp Alex figyelmétől, aki ahogy meglátta az eséstől elájult lányt, akit a karjában a hintójába vitte... Ó igen, azt hiszem rögtön bele is szeretett. Ezek után már csak idő kérdése volt, hogy mikor derül ki az igazság Emmaról, miszerint ő nem is a Blydon-család alkalmazottja, ahogyan azt állította magáról, hanem azok vagyonos amerikai unokahúga.

Megjegyzem, hogy az előbb írtak és vele együtt főhősünk első Emmától lopott csókja a könyvnek úgy kb. a 40. oldala környékén történik meg, amit csak azért érzek fontosnak megemlíteni, mert ezek után maradt még nekünk 400 oldalunk, mondom 400 oldalunk! Úgyhogy az első röpke csóknál be kell valljam, egy percre megálltam és elgondolkodtam, hogy miért is nem lepődök meg, vagy ami még ennél is rosszabb lenne, miért is nem esek kétségbe e gyors tempó miatt? Mert feltételezem, hogy a legtöbb olvasó ebben az esetben azt mondaná magában, hogy ha már a könyv elején megcsókolja ez az egyébként nagyon sármos ám bosszantóan cinikus herceg, a mi szegény kis lánykánkat, akkor ezek után vajh mivel is tarthatná fent Quinn kisasszony továbbra is a figyelmünket? Ne adj' isten, amit még kimondani sem merek, a romantikus feszültséget. Régi motoros révén - no meg egy tucat Julia Quinn regénnyel a hátam mögött - azonban nekem nem voltak aggályaim ezzel kapcsolatban, sőt mi több, csak mosolyogtam magamban, mert tudtam, hogy az igazi móka még csak most kezdődik.

Néhány szemet gyönyörködtető külföldi kiadás.

A történet nagyon bájos és ellenállhatatlanul romantikus volt, melynek olvasása közben nem titkolom, kezdettől fogva minden vágyam az volt, hogy Emma gyógyítsa ki Alexet a nők iránti bizalmatlanságából, Alexnek pedig sikerüljön úgy elcsavarni Emma fejét, hogy még azt is elfelejtse, hogy honnan jött. Megnyugvással töltött el, hogy ez a dolog egyébként egészen jól ment nekik, hiszen teljesen nyilvánvaló volt a köztük lévő vonzalom, ráadásul mindig őszinték is voltak egymáshoz, még ha kényes témákról is volt szó közöttük.

Igazából nem volt intenzív konfliktus a regényben, persze apróbb félreértések és nézeteltérések megestek hőseink között, és akadtak olyan helyzetek is, melyekben Emma nem csak szolgálólány ruhában, de férfiruhában is képes volt a tettek mezejére lépni, ablakokon és fákon ki-, be- és átmászni és nem utolsósorban az unokatestvérét megmenteni... Szóval egy perc üres járat sem volt a könyvben.

Tapasztalatból tudom, hogy minden Quinn-regény elmaradhatatlan eleme a szereplők között zajló édesen évődős és csipkelődős párbeszéd, illetve az a néhány forró szerelmi jelent, amikkel az írónőnek itt is sikerült megörvendeztettnie bennünket. Ám igazából én mégsem ezek miatt a khm... nyalánkságok miatt szeretem elsősorban a regényeit, hanem a szereplőik miatt, akik mindegyike (na jó, egy-két kivétel mindig akad) nagyon kedves és szerethető emberek, olyanok akik igazán törődnek és szeretik egymást. Imádtam Emma és az unokanővére Belle közötti kapcsolatot, igazi jó barátnői voltak ők egymásnak, és mindig is imádtam Quinn regényeiben azokat a férfi mellékszereplőket, akikről igaz, hogy keveset tudtunk meg, de amit megtudtunk, azok alapján mindig csak imádkozni tudtam Mrs. Quinnhez, hogy bárcsak ők lennének a következő rész főszereplői. (És szerencsére imáim mindig meghallgatásra is találtak.)

Úgyhogy összességében nekem nagyon tetszett ez a könyv, és bár tudom, hogy ez volt az írónő első írása, ami állítólag nem annyira kiforrott mint az utána következők, ennek ellenére én mégis úgy érzem, hogy a Csudajó simán felveheti a versenyt Bridgertonékkal, a Smythe-Smith-kvartettről már nem is beszélve. Úgyhogy bár az írónő azt írta, hogy:

„A Csudajó talán nem olyan kidolgozott írás, mint amilyeneket mostanában írok, de van valami különleges az egymásba szőtt szavakban: olyan öröm és olyan élvezetteljes szóáradat, amit csak első regényekben lehet találni. Élveztem minden percet, amelyet e könyv írásával töltöttem”

Én pedig ennek minden sorát olvasni, drága Mrs. Quinn!

Az eredeti bejegyzés 2013. október 23-án íródott.

 

A sorozat kötetei:

1. Splendid (1995) - Csudajó 

          Emma Dunster & Alexander Ridgely

2. Dancing at Midnight (1995) - Ma éjjel táncolnék

          Arabella Blydon & John Blackwood

3. Minx (1996) - Lent délen, édes

          Henrietta Barrett & William Dunford

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: Splendid

Fordította: Bozai Ágota

Oldalszám: 256