Emily Elgar: Tökéletes ​hazugság

Nincsenek megjegyzések
Ez a könyv, már akkor felkerült a kívánságlistámra, amikor még borítót sem rendelt hozzá a kiadó. Annyira érdekesnek és izgalmasnak találtam a fülszövegét, hogy azonnal birtokolni és olvasni akartam, ami persze nem meglepő, hiszen a legtöbb új megjelenésű regénnyel kapcsolatban így érzek - hiába na, ezen jó szokásom egyszerűen nem tudom levetkőzni. Amikor aztán meglett hozzá a borító is bevallom kissé elment tőle a kedvem. Tudom, sekélyes vagyok, hogy ilyen nagy jelentőséget tulajdonítok ennek, ám – és nyugodtan vessetek meg érte - rám akkor is óriási hatással tud lenni egy könyv külleme, és ez bizony nem kápráztatott el túlzottan, sőt. E zavaró tényezőt azonban félretéve mégis bizakodva és roppant kíváncsian vetettem bele magam az olvasásba, amit utólag egy cseppet sem bántam meg. Őszintén mondom, kár lett volna kihagyni.

A történetnek három központi karaktere van; Alice, a St. Catherine’s kórház intenzívosztályának elhivatott és kissé, de csakis a jó értelemben vett munkamániás tündéri főnővére, aki számomra hihetetlen mód empatikusan és kedvesen kezelte az osztályán fekvő betegeket. Igazán szívmelengető volt olvasni, hogy mennyire a szívén viselte a sorsukat, mely figyelmesség és kedvesség biztos azért volt ilyen nagy hatással rám, mert manapság nem sok ilyen személlyel találkozik az ember, főleg nem az egészségügyben. Úgyhogy Alice-t többször is - szeretettől túlcsordulva - jól meglapogattam volna mindezért, no meg az anyaság utáni több év sikertelen próbálkozásainak kudarcaiért is.  Aztán itt van Frank, az osztályon fekvő beteg fickó, aki egy alkoholmámoros éjszaka után storke-ot kapott és azóta teljesen lebénult. Frank látszólag nem tud kommunikálni a külvilággal, még csak pislogni sem tud magától, de hallja, és ha véletlenül nyitva marad a szeme látja is, hogy mi történik körülötte, és ez tarja benne a lelket. A történet harmadik és egyben kulcsfontosságú karaktere pedig Cassie, aki egy támadás után kómába esve kerül erre az osztályra. Róla kezdetben semmit nem tudunk, van egy halvány benyomásunk a családjáról, akik rendszeresen látogatják őt, és nagyon aggódnak érte ugyanúgy, mint Alice és Frank, akik erős szimpátiát éreznek a lány iránt. Frank azonban, az osztály állandó csendesen fekvő tagjaként egy idő után arra is rájön, hogy Cassie élete még mindig veszélyben van.
Szóval a történetet e három személy szemszögén keresztül ismerhetjük meg, miközben néha az időben is visszamegyünk kicsit. Halljuk Frank hangját, aki mindenről tud, ami a kórteremben zajlik, és baromira csalódott, de legfőképp  bosszús, hogy Alice-on kívül mindenki azt hiszi róla, hogy vegetatív állapotban van. Alice azonban a szeméből látja, hogy Frank velük van, csak a teste korlátozza abban, hogy mindezt be is bizonyítsa. Ezért Alice mindig beszél hozzá, elmeséli neki, hogy mi történt vele aznap, és hogy ez milyen hatással volt rá. Mesél a félelmeiről és a vágyairól, miközben a férfira is odafigyel és szinte minden gondolatát kitalálja. Frank olyan volt Alice-nek, mint egy igazi jó barát, akinek az ember az összes titkát el meri mondani, és Franknek Alice pedig olyan, mint egy biztos és erős horgony, ami a világhoz köti őt.   

Mivel Alice-nek lehetősége volt elhagyni a kórtermet így az ő magánéletébe is egy kis bepillantást nyerhetünk. Az ő szemszögén keresztül pedig egy teljesen más, sokkal aktívabb megvilágításban lehettünk szemtanúi a világnak és a kórházban zajló eseményeknek. Amit igazán szerettem ebben a nőben, hogy rendkívül jó emberismerő volt, kedves és szeretetteljes, és az intuíciói soha nem hagyták cserben, szóval ő egy olyan pozitív szereplő volt ebben a történetben, akivel nem mindennap találkozik az ember.
És akkor ott van még nekünk Cassie, akiről csak annyit tudunk, hogy valaki elgázolta és aztán magára hagyta az erdőben. Az ő története hónapokkal korábban indul. Az időben előre ugorva megismerhetjük a férjét és az anyósát, akiknek a kapcsolatát nagyon élőnek, a szeretetüket egymás iránt pedig – hát ja – én kissé szégyenérzet nélkülinek és túlzónak éreztem. Fokozatosan tárul elénk Cassie élete és kapcsolata a férjével, a mostohaapjával, a barátnőjével és a szomszédban lakó jóképű és segítőkész új barátjával, egészen addig, míg egy igen kanyargós úton el nem jutunk a gyilkosság éjszakájához. 

Igazából én rendkívül jól szórakoztam olvasás közben, mert egy nagyon érdekes és izgalmas – komolyabb témákat is karcoló - olvasmányban volt részem, annak ellenére, hogy az eleje kissé hosszadalmasan indult. Szerintem hozzám hasonlóan sokan rögtön már az első fejezetektől kezdve érezni fogják, hogy ki a gyilkos, bár mi tagadás az írónő többszöri próbálkozása, hogy elterelje róla a figyelmem és hamis nyomokkal tévútra vezessen bizony néha célba talált. Ám dacára ennek mégis azt kell mondja, hogy magát a bűntényt nem éreztem túlzottan csavarosnak. Azonban a történet tálalása és körítése, az elbeszélés módja – ami változatos idősíkokon és több szemszögből történet -, az apró kételyek, melyeket az írónő folyamatosan keltett bennem a gyilkos kilétét illetően, (mert indítékból egyik szereplőnél sem volt hiány) és nem utolsósorban Alice és Frank karaktere miatt megéri olvasni, mert hihetetlenül jól működött az egész így egyben. A szereplők sorsának alakulása az utolsó oldalig fent tudta tartani az érdeklődésemet, lekötött és érdekelt, hogy vajon mi fog történni velük, és a végén olyan izgalomba csaptak át az események, hogy esélytelennek éreztem, hogy bárki is ki tudná venni a kötetet a kezemből erőszak nélkül. Úgyhogy én mindenképp csak ajánlani tudom ezt a regényt azoknak, akik egy kis izgalomra és rejtélyre vágynak. Szerintem nem lehet vele mellényúlni.   
Emily Elgar
Értékelés: 4/5

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: If You Knew Her
Sorozat:- 
Oldalszám: 368

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése