2017/06/23

, , , ,

Elizabeth Hoyt: A ​sötétség hercege ~ Maiden Lane 6.

Már szinte el is felejtettem, hogy mennyire imádtam régebben Elizabeth Hoyt könyveit olvasgatni, szerintem nagyszerű történelmi romantikus regényeket ír. Julia Quinn mellett ő a másik nagy kedvencem ebben a műfajban, és a Sötétség hercege egy igazán jól sikerült darabja, mellyel bizony ismét sikerült elbűvölnie.

Történetünk főhőse, Maximus Batten, húsz évvel ezelőtt szemtanúja volt szülei brutális meggyilkolásának. Az akkor tizennégy éves fiú azóta már felnőtt, és Wakefield hercegeként olyan tekintélyt parancsoló személyiség vált belőle, aki nappal a politikai élet fontos szereplője, míg éjszaka álruhát öltve St. Giles utcáit járva a bűn ellen harcol, és abban reménykedik, hogy egy nap bosszút állhat szülei gyilkosán.

Artemis Greavesel a sors finoman szólva is cefetül kibabrált. Lecsúszott nemesi családból származó társalkodónőként úrhölgyek kiszolgálása, támogatása és segítése a feladata, tehát férjre, vagyonra, urambocsá boldog jövőre egyáltalán nem számíthat. Ráadásul a testvérét egy örült gyilkosnak tartják, de ő biztosan tudja, hogy a bátyja a légynek sem tudna ártani, ezért mindent megtesz, hogy kiszabadítsa őt a börtönből. Egyik éjjel az unokatestvérét kísérve, egy ostoba fogadás miatt a sötét utcákon bóklászva rablók támadják meg őket, ám a St. Giles-i kísértet hamar a segítségükre siet, mely nagy hatást gyakorol Artemisre. És természetesen ő sem hagyja hidegen a megmentőjét, amikor kést rántva kész lett volna harcba szállni a támadóival.  

Atremis okos nő volt, így nem sok idő kellett neki ahhoz, hogy rájöjjön, ki is rejtőzik a hírhedt kísértet álarca mögött. És amikor mindez megtörténik merész lépésre szánja el magát; megzsarolja Maximust, hogy csak akkor nem árulja el a titkát, ha minden befolyását latba vetve kiszabadítja szeretett ikertestvérét a börtönből.


Élvezettel követtem nyomon a szereplők sorsát, akik amellett, hogy mindketten elég összetett személyiségek voltak, gyermekkorukból rájuk maradt mély lelki sérüléseket is hordoztak magukban. Maximus komor, zárkózott arca egy sebzett, de érző szívű férfit takart, akit a szülei gyilkosa iránt érzett elvakult bosszúvágyából csak egy olyan kitartó és makacs nőszemély tudott kizökkenteni, mint amilyen Artemis volt.
Mert Artemis bizony nem mondható mindennapi jelenségnek; meglehetősen talpraesett és roppant bátor nő volt, egy olyan kivételes nőszemély, aki tudja, hogy mit akar és nem fél változtatni a sorsán, ráadásul megvan a magához való esze is. Mely tulajdonságával határozottan kiemelkedik e műfaj hősnői közül, és többek között ezért is szeretem annyira az írónő könyveit. Meg azért is, mert nagy figyelmet fordít a kor hiteles ábrázolására, (amely ez esetben az 1740-es évek voltak – ojjé, a főhősünk még rizsporos parókát hordott), a társadalmi miliőre, pironkodva mondom, de a vérpezsdítő erotikus jelenetekre is, a gördülékeny stílusról és a komolyabb hangvitelről - mely miatt számomra sokkal hihetőbbé és hitelesebbé válnak a történetei -, már nem is beszélve.

Na de visszatérve a történethez rendkívül tetszett, hogy Maximus, mint egy korabeli Batman testesítette meg az igazságosztót London egyik legrosszabb nyomornegyedében. Természetesen minden adott volt hozzá, hogy azzá váljon: a szülők erőszakos halála   a gyilkos iránt érzett mérhetetlen bosszúvágy megfelelő társadalmi háttér alagútrendszer a kastély alatt egy hű és a végletekig elkötelezett inas a szülők halála miatt érzett bűntudat és bánat végül pedig az elengedhetetlen egyéni álruha ... és én ezt mind imádtam és roppant élveztem - ha valamit kihagytam, nyugodtam szóljatok.

Ráadásul a szereplők egymásra találásának bemutatásával is remek munkát végzett az írónő, ami pont annyira volt érzelmes, buja szenvedéllyel, izgalmas rejtéllyel és kalanddal tarkított, mint amennyire lennie kellett. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az istennős becéző szavak tőlem aztán nyugodtan kimaradhattak volna a történetből. 

A mellékszereplők tekintetében Artemis megkínzott ikertestvére Apolló, és Maximus félig vak húga, Phoebe vált számomra igazán szimpatikussá, mely miatt az ő történetükre roppant kíváncsi vagyok. Azonban jó ha tudjátok, hogy  A sötétség hercege a Maiden Lane sorozat hatodik része, melynek előzmény regényeihez eddig még nem volt szerencsém. Ám úgy vélem, hogy a sorozat valamennyi kötete - a hatodik legalábbis mindenképp - önálló történetként is megállja a helyét, úgyhogy a műfaj rajongóinak, tehát minden álmodozni kész romantikus léleknek csak ajánlani tudom.

Elizabeth Hoyt
Értékelés: 4.5/5

Kiadó: General Press
Eredeti cím: Duke of Midnight
Sorozat: Maiden Lane
Oldalszám: 320

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése