Julianne Donaldson: Blackmoore

Nincsenek megjegyzések
A könyv hősnője egy Kate Worthington nevű fiatal hölgy, aki minden erejével azon van, hogy megszabaduljon az édesanyja által elvárt kötelezettségek alól. Pár éve megfogadta magában, hogy soha nem fog férjhez menni és a nagynénje meghívásának eleget téve Indiába fog utazni világot látni. Ám az anyjának fontosabb tervei vannak vele, és hogy mindezt megvalósítsa alkut köt Kate-el, mely szerint csak akkor adja áldását az indiai útra, ha egymás után három házassági ajánlatra is képes nemet mondani. Ellenkező esetben nemcsak, hogy itthon kell maradnia, de még férjhez is kell mennie, egy nálánál jóval idősebb úriemberhez. Amikor Kate gyermekkori barátja, Henry Delafield meghívja őt, hogy töltsön pár napot a családja impozáns Blackmoore-i kastélyába régi álma válik valóra. És mi más is lenne jobb hely számára három kérő beszerzésére, mint a zord angliai lápvidéken fekvő, titkos járatokkal tarkított gyönyörű kastély.


Az írónő előző könyvével még nem igazán tudta belopni magát a szívembe. Ott a főhősnő ostobasága és naivsága volt az, ami miatt többször is nyomdafestéket nem tűrő kinyilatkoztatásra ragadtattam el magam. És bár igaz, hogy a Blackomoore hősnőjével is voltak gondjaim - csekély érzelmi intelligenciáját a könyv elején roppant bosszantónak találtam -, és egy-két mellékszereplőnek is szívesen kitekertem volna a nyakát, mégis mire a történet végére értem azt kell mondjam, hogy elégedetten csuktam be a kötetet, mert a romantikus jelenetek mindenért, ismétlem mindenért kárpótoltak.

Őszintén szólva Kate nem egy kimondottan szerethető karakter, mármint számomra semmiképp nem nevezhető annak. Komoly tüskét hagyott bennem az anyjával kötött alkuja, melynek véghezvitelét tényleg komolyan is gondolta. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy ez a fiatal lány ennyire szívtelen és számító, más emberek érzelmeit ily módon kihasználó kegyetlen dög lenne. Annál is inkább, mivel ő a könyv hősnője. Értitek. A Hősnője. Akit ugye valamilyen pozitív tulajdonsága miatt kellene állítólag szeretnem és a szívembe zárnom. De sajnos mindez nem történt meg, ám a szerelméért tett önfeláldozása azért némiképp mégiscsak ellensúlyozta bennem a róla kialakított nem túl megnyerő képet.
Kate nem volt túl talpraesett, határozott és karakán sem. Képtelen volt kiállni magáért és ez baromi idegesítő volt számomra. Persze nem mondom, hogy könnyű dolga volt ilyen család mellett, de talán pont ezért kellett volna egy kicsivel jobban megmakacsolnia magát és rég a sarkára állnia. Persze ahogy folyamatosan kezdett betelni nála a pohár előbb-utóbb ennek is eljött az ideje, de addig is elég sok ocsmányságon kellett szegénynek átesnie. Ráadásul Henryn kívül csupa rosszindulatú ember vette őt körül. Senki nem volt, aki bátorította vagy lelket öntött volna belé a nehéz percekben. Sem egy szerető anya, sem egy igaz testvér vagy barátnő. És talán pont ennek volt köszönhető a könyv szomorú és mélabús hangulata, mely miatt úgy éreztem, hogy igen, a Blackmoree határozottan kiemelkedik érzelemgazdagságával, no és persze a romantikus jelenetek bájával az eddig általam olvasott történelmi románcok sorából.

Az írónő tökéletesen át tudta adni Kate szorongását, a botrányos anyja iránt érzett gyűlöletét, félelmét és reménytelen vágyakozását a szabadság iránt. Henry küzdelméről, óvó és védő szeretetéről, és ahogy a lány érzelmeit mindig egyensúlyba próbálta tartani már nem is beszélve. Tökéletesen átérezhető volt a szereplők vívódásai, fájdalmai, mély szerelmük és vágyakozásuk egymás iránt, mely érzéseik intenzitásáról és elfojtott indulataikról több apró rezdülés és mozzanat is árulkodott. És bár a történetben csak egy-két csókjelenetnek lehettünk szemtanúi, higgyétek el, hogy az is bőven elég volt ahhoz, hogy a szereplők szerelmét és annak beteljesülését tökéletesnek és kielégítőnek érezzük a könyv végén.
Szeretem, sőt mi több imádom a történelmi romantikusokat és Julianne Donalson hangja és írói stílusa nekem nagyon bejön. Igaz a hősnőivel vannak problémáim (cö-cö-cö) - hihetetlen indulatokat tudnak kiváltani belőlem, ami egyrészt jó, mert mi másért olvasnék, ha nem az átélt érzelmekért, indulatokért és izgalmakért. Másrészt viszont, irtózatosan bosszantó tud lenni, ha egy szereplő, ostoba, naiv, vagy tökéletlen, de ettől függetlenül mégis azt kell mondja, hogy szeretem az írónő könyveit, mert szívmelengetőek, kedvesek, bájosak, és mert hihetetlenül romantikusak. És mert egyszerűen jól esik olvasni őket.
Julianne Donaldson
Értékelés: 4.5/5

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Blackmoore
Sorozat: - 
Oldalszám: 340

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése