Májusi apró örömök

Sajnos az élet túl gyorsan zajlik körülöttem ahhoz, hogy akkor és annyi időt szakítsak legkedvesebb időtöltésemnek, mint ahogy azt szeretném. Úgy peregnek a hónapok, hogy fogalmam sincs, hogy a munkán kívül mi mással töltöttem a napjaimat. Szerencsére könyvekben még mindig nem szenvedek hiányt - szerintem előbb jön el a világvége, minthogy ez megtörténjen - csak az idő az, ami meggátol abban, hogy annyit olvassak, amennyit csak szeretnék. Így sajnos olvasás terén ebben a hónapban sem volt módom rekordokat dönteni a 13 éves fiammal ellentétben, aki szinte majd két hét alatt falta fel Brandon Sanderson Leszámolók című trilógiájának mindhárom kötetét, mely miatt - nem tagadom - irtó büszke vagyok rá. Borzasztóan örülök, hogy végre ő is megtapasztalhatta azt az csodás érzést, amikor egy történet úgy istenigazából képes magába szippantani az embert. Amikor a szereplőkkel ébredsz és az ő világukban alszol el, és a történetük végén fájó szívvel vagy kénytelen elereszteni őket. Ennek kapcsán pedig egyre többet gondolkodom azon, hogy vajon miért e foggal körömmel való ragaszkodás a régi kötelező olvasmányok iránt. Miért nem lehet egy kis vérfrissítést eszközölni egy-két kortárs ifjúsági regény beiktatásával, melyek bár lehet, hogy nem a szépirodalmat képviselik, de ha netán ezek által könnyebben lehetne megszerettetni a gyerekekkel az olvasást, akkor miért ne lehetne ezekkel bővíteni a kötelezők  repertoárját. Mindenesetre erről a témáról mostanában egyre több beszélgetést és cikket olvasok, és csak remélni tudom, hogy valamikor, nagy sokára, talán elindul valami változás. Ám míg ez bekövetkezik, addig örömmel terelgetem saját magam a gyerekeimet az olvasás szeretete felé, mert nincs is annál jobb dolog, amikor együtt tudunk rajongani egy sorozatért.

Na, de visszakanyarodva májusi röpkém tárgyához, mint látjátok igen visszafogott hónapot zártam. Szám szerint csak kettő könyvet vásároltam, a harmadik ugyanis csere volt. És ezek közül még csak az egyiket, a Minden órában négyszer-t sikerült elolvasnom, amiről az előző posztomban írtam is egy rövid beszámolót. A többi pedig, nos, előbb-utóbb ők is sorra kerülnek majd valamikor.

Mások apró örömei:
Heloise
Theodora
Nikkincs