Brittainy C. Cherry: Lebegés

október 15, 2016 Szilvamag No comments

Nem ez volt számomra a hónap legvágyottabb könyve, így nem is állt szándékomban megvásárolni. Persze jó volt elnézegetni a szakállas muksót a kötet elején, de csupán ezért, és egy igen érzelgős romantikát ígérő fülszöveg miatt nem éreztem legyőzhetetlen vágyat, hogy birtokolni is akarjam... mármint a könyvet. Meg aztán mostanában nem is mondhatnám, hogy mint a régi szép időkben intravénásan tolnám magamba a romantikusokat, szóval egyszerűen csak óvatos voltam és kivártam. Persze nem kellett sok idő, hogy lássam, milyen hihetetlen népszerűségnek örvend ismerőseim körében, ráadásul az egyik barátnőm is igen meleg szívvel ajánlotta, így hát mit volt mit tenni, én is beadtam a derekam és megrendeltem.

És tulajdonképpen nem bántam meg, mert egy gyönyörű szerelmi történetet olvashattam, amely két olyan megtört lelkű emberről szólt, akik egy váratlan baleset következtében veszítették el a szeretteiket. Tristan a feleségét és a kisfiát, Lizzie pedig a férjét.

Tristant érthető módon a történtek teljesen a padlóra küldték, magába forduló, durva és mogorva lett a veszteség érzésétől, míg Lizzie-nek muszáj volt valahogy tartania magát a kislánya miatt, aki szinte még fel sem fogta, hogy az apukája meghalt. Tristan a múlt emlékei elől egy kisvárosba menekül, ahol a véletlen - vagy inkább az isteni gondviselés -, épp Lizzie szomszédságába sodorja, és bár Lizzie-t óva intik a barátai Tristantól - azt mondják róla, hogy kegyetlen, jéghideg és durva egy pasi - ő mégsem fél tőle, mert önmagát látja benne és mert benne is ugyanaz a tehetetlen düh tombol a szerelme elvesztése miatt, mint Tristanban.

Mi tagadás, kész érzelmi hullámvasút volt számomra ez a könyv, mely olvasása közben a meghatódottságtól gyakran összefolytak előttem a szavak, hogy aztán a következő oldalon már mosolyogva, kicsit szipogva törölgethessem ki azokat a fránya könnyeket a szememből. Olyan szépen és meghatóan tudta szavakba önteni a szerző a két szereplő fájdalommal és szenvedéssel teli gyászát, majd a közöttük lévő különleges érzéseket és törékeny kapcsolatot, hogy le a kalappal előtte. Annál is inkább mivel szerintem baromi nehéz lehet a veszteség és újrakezdés témáját feldolgozni úgy, hogy az ne csapjon át valami kínosan nyálas drámába, vagy szívet tépő, érzelmekben való dagonyázásba. Mondjuk szerintem elég necces volt, hogy a szereplők egy évre a szeretteik elvesztése után ismét szerelembe tudtak esni, ám ha ezt az apróságot figyelmen kívül hagyom, akkor azt kell mondjam, hogy hát jah… elég szépen teljesített az írónő az érzelmek szívet tépő hiteles ábrázolásában. Bááár azt is be kell valljam, hogy ez a szívet tépő ábrázolás nekem néha már túl soknak bizonyult. Voltak pillanatok, amikor komolyan úgy éreztem, hogy az a sok gyötrődés és fájdalom, amit ezek ketten átéltek, engem totál agyonnyom lelkileg, azonban Lizzie barátnőjének felbukkanása szerencsére egy kis lélegzethez juttatott. Faye-t kezdetben nem igazán kedveltem, a közönséges és szexcentrikus szabadszájúságát kissé irritálónak találtam, de aztán valahogy számomra is meglepő mód, egyre jobban kezdtem megszeretni és élvezni a vele való jeleneteket. Jól esett olvasni a szurkálódásait és beszólásait, amik roppant üdítően hatottak a sztorira, csakúgy, mint a kisvárosi miliő jellegzetes velejárói, a helybéliek rosszindulatú pletykálkodásai és a "kedves" szomszédok irigy élcelődései, melyek szintén egy kis izgalmat vittek a történetbe. A könyv vége felé bekúszó lájtos krimi szálnak pedig kifejezetten örültem, kész felüdülés volt számomra, mert hát mi tagadás, mint kiderült, kissé nehezen viselem a túlzott érzelgősséget.

Mindenesetre aki szereti a pityergős és szenvedős romantikát, annak bátran ajánlom ezt a könyvet, amit számomra igazából nem is a történet mélysége és a karakterek részletessége tett igazán emlékezetessé, hanem azok a gyönyörű mondatok és gondolatok, amiket az írónő a történetbe szőtt és a szereplők szájába adott.