María Dueñas: Öltések közt az idő

"Egy írógép fordított a sorsomon. Hispano-Olivetti volt, és heteken át csupán a kirakatüveg választott el tőle. Ha ma visszanézek az eltelt évek emelte barikád mögül, nehéz elhinnem, egy egyszerű készülékben elég erő volt hozzá, hogy eltérítsen kijelölt életpályámról, és néhány nap alatt felrobbantson minden tervet, ami rajta tartott. Így történt azonban, és képtelen voltam másképp cselekedni, amivel mindezt megakadályozhattam volna."

Így kezdődött az a történet, amiben minden túlzás nélkül mondhatom, hogy bő egy hétig benne éltem és lélegeztem María Dueñas mesemondó képességének köszönhetően.

Az Öltések közt az idő egy olyan magával ragadó történet, melyben egy fiatal spanyol nő kalandos életét követhetjük nyomon a spanyol polgárháború és a II. világháború éveiben, aki egy egyszerű varrónőként kezdte és a legkeresettebb divattervezővé vált, miközben az angliai titkosszolgálatnak kémkedett.

A régi vasútállomás Tetuanban. Sira itt
találkozott azzal a férfival, akinek át
kellett adnia a testére erősített
fegyvereket.

Hősnőnk Sira, kezdetben egy naiv és gondtalan fiatal lány volt, aki épp a házassága előtt állt, egy jóravaló köztisztviselővel, aki annyira szerette őt, hogy akár tűzbe ment volna érte. Ám egy elsöprő viharos románcnak köszönhetően Sira nemcsak a vőlegényét, de az egyedülálló édesanyját is elhagyta és új szerelmével Ramiroval együtt (aki egy írógép eladó volt) Marokkóba utazott. Hamarosan azonban, ez az általa csodált és imádott férfi csúnyán kihasználta, majd minden lelkiismeret-furdalás nélkül cserben is hagyta, ami után Sira nagyon nehezen tudott csak talpra állni. Mivel a spanyol polgárháború kirobbanása miatt Sira nem tudott visszamenni Madridba, így kénytelen volt Tetuanba maradni. Ott ismerte meg Candelariat, aki javarészt seftelésből tartotta fent magát amellett, hogy egy panziót is üzemeltetett, ahova a vérző szívű és földönfutóvá vált Sirát is befogadta. Ó, hogy én mennyire szerettem ezt a jószívű asszonyt, aki olyan ízesen beszélt, hogy az mindig mosolyt csalt az arcomra. Az ő segítségével térhetett vissza Sira a gyökereihez, a varráshoz és nyithatott egy jól menő divatszabászatot.

"Candelaria úgy tekergett be, mint egy testes giliszta. 
-Mit szólsz, lelkem? Tetszik? - kérdezte nyugtalanul.
...
Nem válaszoltam azonnal a kérdésére, hogy tetszett-e a helyiség. Előtte a szemébe néztem egy-két pillanatig, és végiggondoltam, mi mindent tett értem ez az asszony, mióta a rendőrkapitány lerakott az otthonában, hogy megszabaduljon a nemkívánatos tehertől.
Csendben néztem, és váratlanul elsuhant előtte, anyám árnya. Doloresben és a seftes Candelariában vajmi kevés közös volt. Anyám maga volt a szigorú józanság, Candelaria a színtiszta dinamit. Természetük, erkölcsi törvényeik, és ahogy a sors kihívásaival néztek szembe, alapvetően különböző volt, mégis először életemben rokonságot fedeztem fel kettejük között."

Ekkor született meg az új Sira, aki egy független nagyvilági nő álarca mögé bújva hátat fordított szánalmas múltjának, amit egyszerű varrólányként kezdett, majd egy nagyiparos vagyonának kedvezményezettjeként folytatott, később egy szívtelen csaló világjáró szeretőjeként, majd végül csalás és rablás nyakig adósságban üllő gyanúsítottjaként fejezett be. Ez a Sira már sokkal magabiztosabb és céltudatosabb volt az elődjénél, olyannyira, hogy miután törlesztette az adósságait és lelkileg is kicsit helyrerázódott, képesnek érezte magát arra, hogy az angol titkosszolgálatnak kémkedve visszautazzon Madridba, és ott újabb divatszabászatot nyitva értékes információkat szerezzen a németekről.

Serrano Suner Berlinben Himmlerrel
és több más náci párt vezetővel

Lehet, kicsit hosszasra sikerült a cselekmény ismertetése, aminek a vége még így is nagyon messze van, de higgyétek el, hogy képtelenség röviden összefoglalni a könyv tartalmát és egyben felkelteni az érdeklődést iránta. Remélem azért sikerül a továbbiakban átadnom - ha csak egy kicsit is - abból a hangulatból, amit a könyv áraszt magából. A regény nem rövid, de szinte repültek a lapok ahogy a történet beindult. Már az első oldalakon éreztem, hogy ez egy különleges hangulatú regény lesz, ami bár a cselekmény előrehaladtával folyamatosan változott, mégis valahogy az utolsó betűig sikerült fogva tartania. Sira egy nagyon erős karakter volt számomra, az összes mellékszereplőn felülkerekedett. Lenyűgözve figyeltem a jellemfejlődését, melyet a korábbi árulása (az édesanyja és a vőlegénye elhagyása), majd a túlélésért folytatott küzdelme egy idegen országban, és a férfiak iránti bizalom hiánya formált folyamatosan olyanná, amilyen lett.

Rosalinda Powell Fox. Ő volt
Sira legjobb barátnője

A történetben nincsenek mellékszálak, az író mindent a legapróbb részletekig kidolgozott, sőt, néhol számomra már túl részletesen is, gondolok itt főként a történet politikai hátterére. Érdeklődéssel olvastam Spanyolország és Marokkó bemutatásáról szóló részeket, melyekben szép számmal vonultak fel olyan valós történelmi szereplők, akik hatással voltak Sira sorsára vagy csak épp keresztezték az utját. Rajtuk keresztül átérezhettem én is e jelentős történelmi időszak viharos légkörét, az emberek szegénységét és haragját vagy épp a túlzott jólétét, a korrupciót, a spanyol-angol-német nagyhatalmi játszmákat és konfliktusokat. A regénynek volt egy tökéletes történelmi váza, amely köré mesterien fonta az író Sira történeté, és mindezt úgy, hogy ez a kettő még egyensúlyban is volt egymással.

Olvasás közben minden erőfeszítés nélkül ott éreztem magam Madrid és Marokkó egzotikus helyein, azokon az utcákon és tereken, ahol Sira nap, mint nap megfordult. Gondolkodni sem volt időm, hogy akarom-e vagy sem, egyszerűen csak ott voltam. Hosszú utat járt be Sira a naiv lánytól az érett nőig, amely úton a szerző olyan művészien vezetett végig bennünket, hogy komolyan felmerült bennem a könyv végére a kérdés, hogy valóban csak egy kitalált személy volt-e Sira? 

Az írónő

 

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: A Time In Between

Fordította: Cserháti Éva

Oldalszám: 582

A képek forrása: http://www.thetimeinbetweenbook.com/gallery.php

tovább olvasom María Dueñas: Öltések közt az idő

Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója (Bevelstoke trilógia 1.)

Tudom, elfogult vagyok… átkozottul elfogult Ms. Quinn regényeivel kapcsolatban, úgyhogy ha valaki azt reméli, hogy akár csak egy parányi kis negatívumot is - amit egyébként nem találtam - fogok napvilágra hozni a könyvvel kapcsolatban, akkor annak bizony csalódást kell okoznom, mert az ide látogató kérem szépen, egy maximálisan elégedett olvasói véleménnyel fog találkozni.

Aki ismeri az írónő regényeit, az tudja, hogy az összes könyvének a témája ugyanaz, nevezetesen: ha nem szeretsz, hát én szeretlek, s ha én szeretlek jóóól vigyááázz!... sokféle variáció létezik e témára, de a lényeg természetesen mindig a szerelem beteljesedése.

Miranda Cheever a legjobb barátnője, Lady Olivia születésnapi pariján találkozik előszőr annak bátyjáva Turner-rel, aki egyben a Bevelstoke család legidősebb fia, s aki iránt aztán rögtön szerelemre is lobban. Turnert ekkor még csak szórakoztatja ez a nyakigláb és nem túl vonzó fiatal teremtés, akinek a születésnapi parrtiról hazakísérve azt tanácsot adja, hogy vezessen naplót.

- Jól van, akarja tudni, igazából miért gondolom, hogy naplót kéne vezetnie?
- Mert egyszer bele fog nőni a testébe, és éppen olyan szép lesz, mint amennyire okos, már most. És ha akkor elolvassa a naplóját, utólag majd látja, mennyire buták az olyan kislányok, mint Fiona Benett. És csak majd nevet rajta, hogy az édesanyja azt mondta, a vállánál kezdődik a lába. És talán majd egy picit elmosolyodik, ha eszébe jutok, és visszagondol erre a mai beszélgetésünkre.
Miranda felnézett rá és arra gondolt, a fiú bizonyára azon görög istenek egyike, akikről az apja olvasni szokott.

Miranda megfogadta Turner tanácsát és az első bejegyzése a naplójában...

1810. március 2.
Ma szerelmes lettem

Az évek múltak, Turner pedig beleszeretett és feleségül is vett egy olyan nőt, aki kegyetlenül becsapta és kihasználta őt. Aztán a felesége meghalt, a halálos balesete azonban Turnert egyáltalán nem rázta meg, ellenkezőleg, fellélegzett és őszinte megkönnyebbülést érzett miatta és megfogadta, hogy soha többé nem házasodik újra. Miután Turner hazaköltözik a szülői házba, elkerülhetetlenné vált, hogy ne találkozzon Mirandával nap, mint nap, aki ekkor már családtagnak számított a Belvestore házban. Egy este, amikor Turner túl sokat ivott véletlenül egymásba botlanak a könyvtárszobában és elcsattan egy csók, ami nem is tudom, hogy melyiküknek okozott nagyobb meglepetést.

Nem akarok hasonlóságokat keresni a könyv szereplői és a Bridgerton család tagjai között, de mintha Miranda nekem kissé Penelope Featherington-ra hasonlított volna kicsit. Éppen olyan szerény és visszahúzódó, a háttérből csendben figyelő, nem túl szép lány volt, mint Penelope, aki szintén a legjobb barátnőjének a bátyjába volt már évek óta reménytelenül szerelmes. Mirandát nem lehetett nem szeretni. Ő egy nagyon gyakorlatias és realista nő volt, nem táplált hiú reményeket a jövőjével kapcsolatban. Ugyanakkor megmosolyogtatott azon feminista megnyilvánulása, amit  egy férfi(!) könyvesboltban követett el  - egy felettébb ellenszenves - eladó ellen, amely szituációban valószínűleg én is pont így tettem volna. Mirandának egyébként volt egy apja, aki kétség kívül a legfurább és legkikezdhetőbb figura volt számomra a könyvben... Nem is tudom, hogy egyáltalán létezett-e, sok vizet nem zavart, az már biztos.

Bevallom, Turner kevésbé volt vonzó számomra, mint a legtöbb Bridgerton hős, de a regény végére vele is megbarátkoztam. Sok tettével nem értettem egyet, legfőképp a kicsit hosszúra nyúlt (6 hetes) távollétével, amely idő alatt Mirandát kétségek közt hagyta vergődni, ami nem épp úriemberhez illő viselkedés volt a részéről. De Miranda szerencsésre nagyon jól kezelte a helyzetet, és bár én jobban móresre tanítottam volna Turnert a kötelezettségei elmulasztása miatt, elfogadtam, hogy Mirandának ennyi is elég volt.

A cselekmény középpontjában naná, hogy az a bűvös szó állt, amit Turner egyszerűen képtelen volt kimondani, annak ellenére, hogy a tettei lépten-nyomon ezt bizonyították. Számomra ez kissé elcsépeltnek és banálisnak tűnt, ebben a korban meg aztán végképp furán vette ki magát, hogy Miranda ennyire ragaszkodjon ehhez a szerelmi vallomáshoz, amikor a házasságkötéseknél a szerelem helyett inkább a társadalmi pozíciók játszottak döntő szerepet. De persze romantikus történetről lévén szó joga, sőt kötelessége volt Mirandának ragaszkodnia, hogy a szeretett férfi ezzel a szóval becézgesse és szeretgesse őt.

Mint midnig, most is muszáj elmondanom, hogy Julia Quinn egy csodálatos író. Miranda és a Turner karaktere intelligens és szívből szerethető, őszinte beszélgetéseik és szócsatáik szórakoztatóak és nagyon humorosak voltak. A történet vége természetesen kiszámítható, senki nem fogja összecsapni a tenyerét és azt kiáltani, hogy na erre aztán tényle nem számította, de nem hiszem, hogy bárki is ezt várná el ettől a műfajtól.

Szóval Ms. Quinn könyveiben még egyszer sem csalódtam, ami biztos azért van, mert tudom, hogy mit várhatok el tőlük; egy olyan könnyed kikapcsolódást, amely közben - és most vessetek meg -, de  nem kell sokat gondolkodni, csak élvezni a történet romantikáját és a szereplők vicces szócsatáit.

Julia Quinn

A trilógia következő része, Ami Londonban történt címmel fog megjelenni, és Oliviáról fog szólni. Ismerve a kis hölgy habitusát, biztos nagyon szórakoztató lesz.

A trilógia további részei:
Ami Londonban történt (2#)
Tíz dolog, amit szeretek magában (3#)

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Secret Diaries of Miss Miranda Cheeve

Fordította: Palásthy Ágnes

Oldalszám: 400

tovább olvasom Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója (Bevelstoke trilógia 1.)

Julia Quinn: Bevelstoke trilógia - Könyvek, amiket várok #12

El sem hittem, amikor megláttam, hogy a Gabo kiadó már júliusban megjelenteti Julia Quinn Bevelstoke című trilógiáját, ráadásul ilyen gyönyörű borítókkal. Akkorát kurjantottam örömömben, hogy azt még a kertjében kapirgáló szomszéd  Icuka is meghallotta.

Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója

Tízéves korában Miranda Cheever nem sok jelét mutatta, hogy nagy szépség lesz majd belőle. És a kislány már tízévesen is képes volt elfogadni a társadalom elvárásait a jövőjét illetően. Egészen addig, amíg egy délután Nigel Bevelstoke, a jóképű és elegáns Turner vikomt ünnepélyesen kezet nem csókolt neki, és megjósolta, hogy egy nap majd belenő a testébe, és éppen olyan szép lesz, mint amennyire már okos. És Miranda már tízévesen is tudta, hogy örökké szeretni fogja Turnert. Ám az eljövendő évek, amelyek kegyesek voltak Mirandához, nem bántak kesztyűs kézzel Turnerrel. A lány valóban olyan vonzó lett, mint ahogyan azt a vikomt merészen megjósolta azon az emlékezetes napon, a férfi viszont magányos, megkeseredett ember, akit meggyötört az élet. Összetörték a szívét, és úgy érezte, már soha nem lesz képes szeretni. Ám Miranda sosem feledte azokat a szavakat, melyeket a naplójában egykor papírra vetett, és nem engedte, hogy ez a szerelem, amely az élete értelme, csak úgy kicsússzon a keze közül…

Julia Quinn: Ami Londonban történt

Amikor Olivia Bevelstoke-kal közlik, hogy az új szomszédja állítólag megölte a menyasszonyát, egyetlen percig sem hiszi el. De azért nem állja meg, hogy ne kémkedjen a férfi után, biztos, ami biztos. Lecövekel az ablakánál, a függöny takarásában, és csak figyel, és vár… és felfedez egy hihetetlenül érdekes embert, aki határozottan készül valamire. Sir Harry Valentine a hadügyminisztérium egy unalmas részlegénél dolgozik, ahol a nemzetbiztonság szempontjából fontos dokumentumokat fordít. Bár ő nem kém, megkapta a szükséges kiképzést, így amikor egy gyönyörű szőke nő figyelni kezdi az ablakából, azonnal gyanút fog. És épp, amikor úgy dönt, hogy a lány nem több egy bosszantóan kotnyeles elsőbálozónál, megtudja, lehetséges, hogy Lady Oliviát eljegyzi egy orosz herceg, aki viszont, lehetséges, hogy összeesküvést sző Anglia ellen. Amikor pedig Harryt utasítják, hogy kémkedjen Olivia után, rádöbben, lehetséges, hogy még ő maga is beleszeret a lányba…

Julia Quinn: Tíz dolog, amit szeretek magában

1 Sebastian Grey ördögien jóképű csirkefogó, akinek van egy titka.

2 Annabel Winslow a családja szavazata alapján az a Winslow, aki leginkább hajlamos kimondani, amit gondol, és az a Winslow, aki leginkább hajlamos elaludni a templomban. 

3 Sebastian nagybátyja Newbury őrgrófja, és ha meghal anélkül, hogy örököst nemzene, Sebastian örököl mindent. 

4 Lord Newbury gyűlöli Sebastiant, és bármit megtenne, hogy ezt megakadályozza. 

5 Lord Newbury meg van győződve arról, hogy Annabel a megoldás minden problémájára. 

6 Annabel nem akar hozzámenni Lord Newburyhez, különösen, amikor megtudja, hogy valaha volt egy kis románca a nagyanyjával.

7 botrányos, 

8 élvezetes és

9 nagyon pajzán, és a végeredmény:

10 boldog befejezés.

tovább olvasom Julia Quinn: Bevelstoke trilógia - Könyvek, amiket várok #12

Amanda Quick: Menyasszonyt bérelnék!

Nem sok Amanda Quick vagy Jayne Ann Krentz (ami az írónő egy másik álneve és egyben az eredeti neve is), vagy akár Jayne Castle ( ez pedig az írónő harmadik álneve, ami egyben a lánykori neve is) könyvet olvastam még életembe. Ha emlékeim nem csalnak, akkor talán csak egyet, ami az Emésztő tűz volt, és ha másra nem, de arra tisztán emlékszem, hogy bizony meg kellett erőltetnem magam, hogy a végére érjek. Ezután persze el is ment a kedvem az írónőtől - hiába botlottam bele léptem nyomon a könyveibe és ejtett ámulatba rajongótáborának nagysága -, egészen addig, mígnem egyszer moniquetm blogján el nem olvastam a Menyasszonyt bérelnék! című könyvének értékelését, ami annyira felcsigázta az érdeklődésemet, hogy úgy gondoltam, üsse kavics, csak megpróbálkozom vele még egyszer én is...  és milyen jól tettem.

St. Merryn grófja egy - mint amire a regény címe is utal - menyasszonyt szeretne bérelni, akivel az oldalán bizton elterelheti az előkelő társaság figyelmét titkos tervéről, hogy felkutassa nagybátyja gyilkosát. A számára megfelelő "bér menyasszonyt" egy társalkodó nőket közvetítő irodában találja meg, Elenora Lodge személyében.

Elenora Lodge nemrég veszítette el nem csak a birtokát, de az összes vagyonát is a mostohaapja nem épp előnyös befektetései miatt, így amikor a lányt a hitelezők szinte szó szerint kitették a saját házából, kénytelen egy bőrönddel és némi készpénzzel útra kelni és munkát keresni. Tervei között szerepel, vagy inkább álmai között? , hogy annyi pénzt gyűjtsön, amelyből egy kis könyvesboltot nyithatna magának. Milyen szimpatikus!

Mivel Arthurnak szüksége volt Elenora és viszont, így hát az egyezség megkötetett. Innentől kezdve egy párt alkottak és együtt jelentek meg különböző előkelő rendezvényeken. Minden teljesen rendben is ment egészen addig, amíg a ház komornyikja rá nem jött a kis titkukra, és meg nem zsarolta Elenorat. Na és hogy ez a kis zsenge romantikus történet véletlenül se legyen unalmas, még Arthur nagyapjának a gyilkosa is tovább folytatja ámokfutását, veszélybe sodorva ezzel Arthur jegyesét.

Lehet, hogy kicsit hosszúra sikerült a könyv „rövid” tartalmának ismertetése, de még így is csak a történet feléig jutottam, tovább mesélve a sztorit már bizony durva poéngyilkosság lenne a részemről, ami távol áll tőlem. Egyébként én is meglepődtem, hogy egy ilyen kis rövidke ponyvában, milyen mozgalmas és izgalmas cselekményt tudott sűríteni az írónő úgy, hogy a csekély romantika mellett, még néhány szerelmi jelenetnek is jutott hely, melyek inkább kedvesek és viccesek voltak, mintsem delejesek, de senki ne értsen félre, ettől függetlenül még nagyon is jól szórakoztam rajtuk.

Az alapszituáció szinte klasszikusnak mondható, egy nő és egy férfi ál-jegyessége, amivel már nem is tudom, hogy hányszor találkoztam romantikus regényeket olvasó pályafutásom alkalmával - és amit  egyébként soha, de soha nem tudok megunni. 

A könyvben a krimi és romantikus szál egyvelegét majdnem megfelelőnek találtam, sajnos a gyilkos körüli rejtély megoldása és a finálé felvezetése nagyobb hangsúlyt kapott, mint a hősök közötti feszültség és a szerelemük kibontakozása. Elenora rendelkezett mindazon pozitív tulajdonságokkal, melyeket egy tökéletes nőtől elvárhatott az ember. Csinos, okos, talpraesett és nem utolsósorban lelkiismeretes is volt, épp ideális partnert jelentett Arthur számára, aki a béke és a nyugalom embereként, valamint a logikus gondolkodás elkötelezett híveként imertem meg. Egy szó, mint száz, úgy voltak ők egymással, mint borsó meg a héja. Ebből kifolyólag egy idő után a főszereplők nagyon jól megértették és ki is egészítették egymást, de érzésem szerint túl hamar jutottak egymással közös nevezőre. És bár a történet során a nyomozás izgalmát végig élveztesnek találtam, egy kicsivel több romantikát azért könnyedén el tudtam volna még viselni. 

Mindent egybevetve, kellemes kikapcsolódás nyújtott a könyv, egy percig nem unatkoztam olvasás közben. Azoknak, aki esetleg szemezgetnek az írónő történelmi romantikus regényeivel, mindenképp csak ajánlani tudom.

Amanda Quick

Kiadó: Maecenas

Eredeti cím: The Paid Companion

Fordította: F. Nagy Piroska

Oldalszám: 318

tovább olvasom Amanda Quick: Menyasszonyt bérelnék!

Julia Quinn: Esküvő lesz - (Bridgerton család 8.)

Már a kezdetektől fogva követtem a Bridgerton család történetét és bevallom, hogy félve vettem a kezembe a Gregoryról szóló utolsó részt, mert nem túl sok jó kritikát olvastam róla olvasói berkekben. Azonban már most, még az értékelésem legelején szeretném leszögezni, hogy nekem semmi bajom nem volt a történettel, számomra ugyanolyan szórakoztató és humoros olvasmány volt, mint a sorozat összes eddigi része.

Igazából nem is tudom, hogyan fogjak hozzá a történet ismertetéséhez, mivel az előző részekhez hasonlóan, ez is ugyanarról szólt, mint az összes többi, nevezetesen a hős és a hősnő szerelmének beteljesüléséről.  Persze az ehhez vezető út a sorozat mindegyik részében más és más volt, a közös bennük csupán annyi, hogy mindegyiket sok izgalommal és feszültséggel, és hál’ istennek rengeteg humorral és romantikával bolondította meg az írónő. 

Gregory hisz az igaz szerelemben, sőt, elhatározza, hogy megtalálja azt, mintha az olyan könnyű lenne, és bármily meglepő, nem is kell sokáig várnia, mert amikor egy családi összejövetelen meglátja a gyönyörű Hermione igézően szép nyakszirtjét, rögtön szerelembe esik a hölgy iránt. Hermione szépsége azonban nem csak Gregoryt bűvöli el, hanem még vagy egy tucat szerelemre éhes fiatalembert, mely okból kifolyólag Gregorynak nem marad más választása, mint sorszámot tépni és beállni a lányt ostromló férfiak sorába.

Sajnos Hermione legjobb barátnőjének, Lucindanak a kegyeiért közel sem ácsingózik annyi délceg ifjú, min azt e fiatal hölgy megérdemelné, de hát bizony nehéz is őt bárkinek is észrevenni a meseszép Hermione árnyékában.  És bár Lucindanak már van vőlegénye, - akit ugyan még fényképen sem látott - mindez mégsem szab gátat gyengéd érzelmeinek, melyet Gregory iránt táplál. Na kérem, van itt szerelem dögivel, keresztül és kasul, pedig hol vagyunk még a történet végétől, mert Hermione és  Lucy bátyjának a szíve is hevesen dobog ám valakiért, és ebben a nagy rózsaszín felfordulásban csak Lucy vőlegénye marad kísértetiesen higgadt, és hogy miért? Hát erről már tényleg nem írhatok többet, mert akkor hol maradna a meglepetés?

Személy szerint nekem kifejezetten tetszik, hogy nem egy kaptafára íródnak a Bridgerton család történetei és bár lehet, hogy ebben a részben kevesebb volt a pörgős és humoros dialógus, és a történet is gyorsabb tempójú volt a megszokottnál, - mondhatni a vége már-már túl kalandosra és akciódúsra sikeredett - mégis ezek ellenére vagy pont ezért? ez a kötet sem okozott egy parányi csalódást sem számomra. Emlékezzünk csak vissza, Francesca történetére, (Rossz kor) ami szintén rendhagyó volt. Emlékeim szerint ott sem halmozott el bennünket az írónő túl sok sziporkázó párbeszéddel, nem is beszélve Hyacynth történetéről, (Csókja megmondja) melyben a nyomozás nagyobb hangsúlyt kapott, mint a romantika, illetve a szerelmesek egymás közötti évődése, mely miatt véleményem szerint a nyolc rész közül inkább az lóg ki jobban a sorból, mint Gregory története. 

Persze joggal kérdezhetitek, hogyha ennyire tetszett a regény, akkor mégis miért vontam le fél pontot az értékelésből. Hát a „Melyben hősünk szerelembe esik. Megint” fejezet miatt, ahol Gregory nem szégyell, ismét! egy másik hölgyhöz tartozó nyakszirt látványától szerelembe esni. Ezek után, már biztosra vettem, hogy Gregory igen erős nyakszirt fétisben szenved, csakis ezzel tudom magyarázni eme balgaságát. Semmi kétség, hogy az összes Bridgerton fiú közül ő a legegyügyűbb és a legostobább gyermek, aminek oka igen egyszerű; ahogy a drága nagymamám mondaná: csak megszületnie volt nehéz szegénynek. De ő erről ugye nem tehet és biztos vagyok abban is, hogy nem csak tudja, de érzi is, hogy Bridgertonnak lenni nem csak kiváltság, hanem életérzés.

Ebben a részben is, csakúgy, mint az előzőekben szintén feltűnik néhány régi kedves ismerős; Anthony és Kate, Hyacynth, Colin, Violet Bridgerton. És most is akadtak bőven olyan humoros részek, melyeket többször elolvastam, hogy jól a fejembe véssem, annyira tetszett és élveztem.

"Mr. Bridgerton, ön ittas?
A férfi huncut kissé ostoba mosollyal hajolt előre. Feltartotta kezét, hüvelyk- és mutató ujját egymáshoz közelítette, de nem érintette össze.
- Csak egy picikét.
Lucy kétkedve nézte.
- Valóban?
A férfi homlokát ráncolva nézett le kezére, és kissé növelte az előbb említett ujjak közti távolságot.
- Hát, talán ennyicskére.
Lucy nem sokat tudott a férfiakról és a szeszről, de a kettő kölcsönhatásáról elég ismerete volt ahhoz, hogy feltegye a kérdést - Ez mindig így van? - Összevonta a szemöldökét, orra mellett nézett le a hölgyre. - Általában pontosan tudom, hogy milyen részeg vagyok.
Lucynak fogalma sem volt, hogy mit mondjon erre.
- De tudja, ma nem vagyok biztos benne - tette hozzá és hangjában meglepetés csengett.
- Ó! - jegyezte meg Lady Lucinda, mert ezen az estén társalgási képességeinek legjavát volt  képes nyújtani."

Mindenesetre tény, hogy egyik Bridgerton testvérről szóló könyvnél sem érhetett nagy meglepetés bennünket, mivel mindegyik happy enddel zárult. 

De az, hogy ehhez milyen utat kellett megtenniük a szerelmeseknek, az már a szerző fantáziáján múlott.  Persze leírva most ez lehet, hogy unalmasnak tűnik, de aki ismeri Juia Quinn stílusát és humorát, vagy akár veszi a fáradságot, legalább egy rész elolvasásának erejéig, akkor rögtön tudni fogja, hogy miről is  beszélek, illetve áradozok és hogy miért is vagyok annyira oda Ms. Quinn munkásságáért. 

Szóval, egy szó, mint száz, a többi részhez hasonlóan számomra ez a rész is nagyon bájos és magával ragadó volt, határozottan azt kaptam tőle, amit vártam; kikapcsolt, szórakoztatott és nem utolsósorban elvarázsolt.

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: On The Way To The Wedding

Fordította: Bozai Ágota

Oldalszám: 424

tovább olvasom Julia Quinn: Esküvő lesz - (Bridgerton család 8.)

Várólista csökkentés 2012-re és 2013-ra

Kisebb vívódás után mégiscsak úgy döntöttem, hogy ismét megpróbálok nevezni a "Csökkentsd a várólistádat  2012" kihívásra, bár ezt tavaly is megtettem, de számomra ismeretlen okok miatt ez valahogy mégsem sikerült.... leveleim elvesztek az éterben. No de nem baj, most újra megpróbálom és hogy elhatározásomat nyomatékosítsam - elsősorban magamnak! - ki is plakátolom. A tavalyi listám is pont ugyanez volt, azóta sem változott semmi.

David Mitchell: Szellemírók

Kathleen Winsor: Amber

Sinéad Moriarty: A földre szállt nagynéni

Steve Berry: A harmadik titok

Rob Thurman: Éjvilág

Thomas Wharton: Szalamandra

Chaterine Barry: Jack háza

Stephen Fry: A Víziló

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

William Bibson: Neurománc

Brunonia Barry: A csipkeolvasó

J.R.Ward: Megváltott szerető

Update!

A 2012-es évet bizony csúnyán bebuktam, egyetlen könyvet sem sikerült elolvasnom a listámról, de nem baj, az idén újra indulok. 

tovább olvasom Várólista csökkentés 2012-re és 2013-ra

Julia Quinn: Rossz kor - (Bridgerton család 6.)

Ismét egy romantikus történet az egyik Bridgerton család tagjáról, ezúttal Francescaról, aki születési sorrendben a hatodik helyet foglalja el. Bizonyára akik nyomon követték a sorozat eddigi részeit azok tudják, hogy Francesca után már csak ketten maradtak a házasulandó Bridgertonok közül, és bár ezen még ráérünk sajnálkozni, de én már most sajnálom, hogy e nagyszerű sorozat végéhez közeledünk.

Már az előző részekben olvashattunk utalásokat arra vonatkozólag, hogy Francesca egy Skóciában élő gazdag grófhoz ment férjhez. A történet itt folytatódik. Francesca férjnél van, de nemcsak férjét sikerült elkápráztatnia megjelenésével és egyéniségével, hanem annak unokatestvérét is Michaelt. Azonban az élet kiszámíthatatlan és egy tragédia folytán új lapokat oszt mindenkinek.

Ez a könyv sokban különbözik az eddig már megszokott részektől, mivel a mélyebb és valódibb érzelmeket helyezte most előtérbe az írónő. A veszteség, a gyász, a bűntudat, és az érzelmi zavar az, ami kevésbé tette humorossá és szellemessé a sorozatnak ezt a részét. De természetesen itt is – bár kevesebb mennyiségben - azért olvashatunk szellemes párbeszédeket, amikben a szerelmesek a megszokottól azért kevesebbet ugratják egymást, de még így is határozottan más hangulatú volt ez a könyv, mint a korábbiak. Aminek kifejezetten örültem, hogy még mindig nagy hangsúlyt kapott benne a család, és a testvérek közötti erős szeretet, illetve hogy itt is felbukkannak a Bridgerton-testvérek - többek között Colin is, aki talán mind közül a szívem csücske. 

Frannie jelleme - érzésem szerint - sokban különbözik az eddig ismert Bridgerton lányokétól. Annak ellenére, hogy nagyon szereti a családját, valahogy mégis kilóg a sorból. Őt sokkal karakteresebbnek és komolyabbnak éreztem - már-már túl komornak is -, mint a testvéreit, ám a többiektől eltérően kevésbé merésznek és határozottnak. Ebből adódóan olyan részekkel találkoztam olvasás során, ahol már nem bírtam tovább és mérgesen csaptam össze a könyvet, mert Frannie idegesítően hosszúra nyúló és rendkívül bosszantó érzelmi vacillálásait már kissé nehezen toleráltam. Michaelről viszont semmi negatívumot nem tudok írni. Ő egy rendkívül szimpatikus és becsületes jellem volt, erőfeszítései és küzdelme a bűntudatával szemben nagyon érzelmes és megható volt számomra.

A Frannie és Michael házasságához vezető út bővelkedett romantikus jelenetekben, melyek közül az első csók volt a kedvencem, mint általában az összes romantikus regényben. E jelenet olvasása annyira elvarázsolt, hogy már szinte levegőt venni is elfelejtettem. 

Annak ellenére, hogy ez a történet kilóg a sorból, mégsem csalódtam benne, pedig mindig félve veszem kézbe a sorozat következő részét, hogy nehogy megtörjön a varázs. Mindenesetre arról már rég meggyőződtem, hogy nem egy kaptafára íródnak a Bridgerton család történetei, eddig mindegyiket imádtam és ezzel a könyvvel sem volt másképp.

Talán az egyetlen negatívum, amit fontosnak tartok megemlíteni és nem is magához a történethez, hanem inkább a könyvhöz kapcsolódik, az a regény fordítási hibái. Több olyan mondattal is találkoztam olvasás közben, amit nem tudtam hova tenni, annyira értelmetlen volt abban a szövegkörnyezetben. Értékelem a kiadó törekvését, miszerint minél hamarabb szeretné kiadni a sorozat következő részeit, de az ilyen fordításbeli hibák sajnos jelentősen rontják a könyv olvasási élményét.

Ui: A történet ismeretében a könyv címét nagyon találónak tartom.

Előző részek:

Sir Phillipnek szeretettel 5.

Mr Bridgerton csábítása 4.

Kiadó: Gabo Kiadó

Eredeti cím: When He Was Wicked

Fordította: Bozai Ágota

Oldalszám: 395

tovább olvasom Julia Quinn: Rossz kor - (Bridgerton család 6.)

Februári beszerzéseim a januárival együtt

Mivel januárban kimaradt ez a kis összesítő és februárban meg alig költöttem könyvekre, így úgy gondoltam, hogy összevonom a két hónapot. Ez azért is előnyös, mert ha átlagolok, akkor teljesen korrekt mennyiség jön ki egy hónapra.:))

         

          

        

Januárban főleg vásárlási utalványaimat költöttem el, mivel karácsonyra senki nem vett nekem könyvet, ami azért elég felháborítónak tartok. Pedig még listát is készítettem a hőn áhított kincsekről. A baj csak az volt, hogy ez a lista a kutyát sem érdekelte, pedig milyen nagy gonddal állítottam össze... De azért az utalványoknak is örültem:) 

Szóval szinte mindegyik könyvet így szereztem, kivéve a Pemberley-krónikákat, amit a romantikus fórumon zsákmányoltam. Az Álomparkot antikváriumból,  és a Három ember egy csónakban-t  pedig egy molyos tagtól vettem. Az utóbbi két könyvet a HVG-ben olvasott ajánló miatt szereztem be. 

A mesekönyveket nem teszem fel, mert önző vagyok és csak azok kerülnek ide ami az enyém. :P

tovább olvasom Februári beszerzéseim a januárival együtt